A TV2 kedden tartotta az őszi műsorait ismertető sajtóeseményét, ám nem minden produkcióról rántották le a leplet a rendezvényen. A médiavállalat nemrég közleményben jelentette be, hogy egy vadonatúj realityt készítenek, melyben a műsorvezetői feladatokat Ördög Nóra és Stohl András látja majd el. A két tévés tíz évvel ezelőtt dolgozott együtt utoljára, akkor az RTL Klub nagy sikerű tehetségkutatóját, a Csillag születiket vezették közösen. A show döntő adását több mint 3 millió televíziónéző figyelte, ezt az eredményt azóta sem sikerült egyik másik műsornak sem megdöntenie.
A két műsorvezető ezúttal egy teljesen más feladatban bizonyíthat, a TV2 új lakásfelújítós doku-realityjében kaptak szerepet. Az Újratervezés címet viselő műsorban egy profi csapat átváltoztatja a családok otthonát, a nézők pedig számos izgalmas, érzelmes pillanatnak és nem várt fordulatnak is szemtanúi lehetnek. A műsorba olyanok jelentkezését várják, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy önerőből felújítsák lakhelyüket, létrehozzák álmaik otthonát. A jelentkezők közül a két házigazda, Ördög Nóra és Stohl András választja ki azokat, akik végül beléphetnek majd az újjá varázsolt családi fészekbe.
Az Újratervezésre jelentkezni ezen a linken keresztül lehet.