Ha szakadékba nézel, a szakadék is visszanéz beléd” – ez a Friedrich Nietzsche idézet olvasható a horrornagymester, Stephen King Tortúra című regényének legelején, és gyakorlatilag nincsen ennél frappánsabb frázis, ami leírná az ezt követő zsigerig hatoló történetet. Maga a regény 1987-ben került a piacra, a belőle készült Rob Reiner rendezte film pedig rá három évvel, 1990-ben debütált a mozik nagyvásznain, és egyből közönségkedvenc lett. Azóta viszont eltelt lassan egy egész emberöltő, mi pedig még mindig nem tudtunk teljesen magunkhoz térni a film generálta hatás alól.

A Tortúra (eredeti angol címén Misery) egy egekig dicsért bestseller író, Paul Sheldon kínkeserves történetét mutatja be, aki egy havas úton autóbalesetet szenved, de egy látszólag kedves nő, Annie Wilkes rátalál és ameddig fel nem épül a kerekesszékből, addig a házában tartja. De ez csak elsőre tűnik segítségnek, hiszen Annie szó szerint egy elmebeteg rajongó, aki nem szól senkinek, nem értesít senkit Paul balesetéről, inkább fogva tartja a kedvenc szerzőjét, hogy csak és kizárólag neki írjon egyedül. Paul napról-napra kevesebb esélyt lát arra, hogy elengedjék vagy hogy megszökjön, egy idő után pedig már az élete is kérdéses lesz.

Ahogy a regény, úgy a film is túlnyomórészt egy helyszínen játszódik, és leginkább ezzel teremti meg a néző torkában azt a bizonyos és jól ismert gombócot, aminek alapját a klausztrofób érzés szolgáltatja. Egy kiszolgáltatott férfi egy beteges rajongó ápolásában inkább tűnik kínzó börtönnek, mintsem biztos mentsvárnak, erre pedig az Annie-t megformáló Kathy Bates csak pluszban rátesz a zsigerig hatoló játékával (amivel egyébként Oscar-díjat is nyert). James Caan mint Paul Sheldon is remekel a hitehagyott, reményvesztett író szerepében, de külön megmosolyogtató érdekesség, hogy Sheldon ügynökét az a Lauren Bacall keltette életre, aki Humphrey Bogart felesége volt. A Tortúra mit sem vesztett egykori fényéből, ugyanolyan csodásan és félelmet keltően ragyog, mint bemutatásakor.

Kiemelt kép: Kathy Bates, James Caan – Tortúra (Fotó: Fanart)