A családtagjain és persze az ügynökén kívül valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy Kristen Stewart 2020-ra ennyire jó színésszé növi ki magát, aztán mégis. Persze a szemfülesek és a „megmondó emberek” már a 2002-ben kiadott David Fincher filmben, a Pánikszobában felfigyelhettek rá, de aztán akarva-akaratlanul is beskatulyázták egyetlen rossz döntése kapcsán, de mégis sikerült Stewartnak kievickélnie mindebből. Ma pedig a kerek 30. születésnapja gyanánt elidőztünk egy kicsit karrierje nagyobb szakaszain és produkcióin, hogy mindezt be is bizonyítsuk.
Stewart mondhatni beleszületett a filmesek világába, hiszen édesapja első rendezőasszisztensként, édesanyja pedig naplóvezetőként (scripterként) dolgozott különböző filmes és sorozatos projekteknél. A pici lány pedig sokszor látogatta is a forgatásokat, és ezek (is) segítették hozzá az elhatározáshoz, miszerint ő színésznő lesz. 11 évesen szerepelt először filmben, 12 évesen játszott a fent említett Pánikszobában, 2007-ben pedig egy igazi feelgood moziban, az Út a vadonba alkotásban láthattuk. 2008-ban aztán aláírt az Alkonyat-szériához, ami hosszú-hosszú évekre beskatulyázta szegényt. De ahogy kollégájának, Robert Pattinsonnak, úgy Stewartnak is végül sikerült kitörni, és azóta kedve szerint válogathat a szórakoztató, sokszor bárgyú és egyszerűcske mozikból (Hófehér és a vadász, BeSZERvezve, Charlie angyalai, Árok) és a komolyabb, drámaibb, sokszor művészibb filmekből (Megmaradt Alice-nek, Café Society, Sils Maria felhői, Egyes nők vagy éppen A stylist). Isten éltesse Kristen Stewartot 30. születésnapja alkalmából, további ígéretes és remek szerepeket kívánunk neki!
Kiemelt kép: Kristen Stewart – Charlie angyalai (Fotó: MTV.com)