Az egyik leghíresebb magyar hang, akit nem csak filmekből, sorozatokból, de színházból, reklámokból, sőt rádióból is ismerhetünk már. Aki nélkül nem lenne se Kyle Broflovski, se Stewie Griffin. Dolmány Attila ma ünnepli a 45. születésnapját, és ennek apropóján végigtekintettünk, mi is vezetett ahhoz, hogy ő legyen Magyarország egyik legnépszerűbb szinkronhangja – amellett, hogy színészi pályafutását is érdemes kiemelni.
Attila egy négygyermekes családba született bele harmadikként. Mind édesapja, mind pedig édesanyja tanár, így eleinte ő is ezen a vonalon kezdett mozogni. Mindössze hobbi szinten járt el szavalóversenyekre, ahol legtöbbször a dobogókon is végzett. Egy év után hagyta ott az ELTE matematika-fizika szakát, és a Madách Színházba szegődött statisztának. 1997-ben sok éves küszködés után sikerült a felvételije a Színművészeti Egyetemre, ahol 2001-ben végzett. Ezek után rengeteg színházban (például a Vígben, a Szkénében, a Zsámbékiben vagy éppen a Kamaraszínházban) és rengeteg fantasztikus darabban is (II. Richard, Három nővér, Vízkereszt, vagy amit akartok, Trainspotting) láthattuk már.
A színház mellett Dolmány Attila elsősorban a hangja miatt lett sokak kedvence. A bevezetőben említett South Park és Family Guy animációs sorozatok mellett még a Spongyabob Kockanadrágban, a Hawaii Five-O-ban, A S.H.I.E.L.D. ügynökeiben, sőt még a Drótban és a 24-ben is hallhattuk már. Filmes szinkronszerepeit pedig talán még ő maga sem tudja észben tartani. Érdekes bravúrja, hogy nem ragadt le egy-egy adott színésznél, hanem különféle aktoroknak különféle hanglejtéssel kölcsönzi orgánumát, ezzel pedig mindig új és új karaktert tud életre kelteni. Isten éltesse Dolmány Attilát 45. születésnapja alkalmából, aki már nem pusztán három gyermek apukája, hanem nagypapa is!
Kiemelt kép: Dolmány Attila (Fotó: Filmtekercs)