A Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága ismét összeült, hogy megszavazzon különféle támogatásokat a magyar animációs sorozatok frontján. Jelenleg szám szerint öt darab sorozatterv elkészüléséhez járultak hozzá, amelyek között lesznek, amik a tévében, és lesznek, amik egyenesen streamingre fognak érkezni. Összesen szűk 428 millió forint támogatást ítéltek oda (ami elnézve a nagyjátékfilm-terveket és a forgatókönyv-fejlesztéseket, igencsak „elenyésző” összeg).
Az öt sorozatterv közül az idén elhunyt grafikusművész, Gyulai Líviusz alkotása, az Egy jenki Arthur király udvarában következő epizódja kapja majd talán a legnagyobb figyelmet (Máli Csaba rendezésében). De a Kippkopp és a tizenkét hónap (Lerch Tamás), a Cipellő cicák (Bárdos Csaba) vagy éppen a Puskás Öcsi és barátai (Gellár Csaba) is megtalálhatják a célközönségüket. Ezeken felül pedig Janó Manó és az elveszett harmatcseppek második évada is támogatásban részesült, amely az utóbbi idők egyik legsikeresebb mesesorozata is lett. Reméljük, mindegyik támogatás jó helyre került, és kreatívan fogják felhasználni a forrásokat!
Kiemelt kép: Egy jenki Arthur király udvarában (Fotó: Magyar Média Mecenatúra)