Ha a magyar műsorvezetőkre terelődik egy beszélgetés témája, akkor általában mindig megoszlanak a válaszok, hogy kit tekintünk jobbnak a másiknál. Persze az erőltetett ranglétra állítást félretéve az azért elmondható, hogy Harsányi Levente, aki műsorvezetés mellett nem utolsó sorban énekes is, nem csak hogy régóta van a szakmában, de nevet is szerzett magának. A mai nap pedig a kereken 50. születésnapja alkalmából végigtekintettünk karrierjén, hogy a fenti kérdésnél azért csak-csak eszünkbe jusson ő is.
Harsányi Levente amellett, hogy feleségével együtt neveli két imádni való gyermeküket, az 1990-es évek végén kezdte műsorvezetői pályafutását, egészen pontosan 1996 és 1997 között az Aszfaltbetyárok című műsorral. Ezt még a TV3-nál közvetítették, csakúgy mint a Zenefont. Utána a Rádió1-en hallhatott műsora mellett lediplomázott a BMI keretein belül, majd többek között a Magyar Televíziónál és a Roxy Rádióban kezdett dolgozni. Azóta pedig olyan műsorokban volt látható és egyben hallható is, mint a Vásott kölykök, a Csináljuk a fesztivált, az Eurovíziós Dalfesztivál, a Kukori, A Dal vagy éppen a Magyarország, szeretlek!. Isten éltesse Harsányi Leventét 50. születésnapja alkalmából!
Kiemelt kép: Harsányi Levente (Fotó: MediaKlikk)