Aki az 1990-es években volt gyerek, és méghozzá fiú, biztosan unásig nézte az évtized ikonikus, tesztoszterontól csöpögő akciófilmjeit. Ezekbe persze nem csak a Schwarzenegger, Stallone, Willis vagy éppen Cage mozik tartoznak bele, hanem például a Martin Lawrence-filmek is, hiszen az 1995-ben megjelent Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mozi nemcsak a rendező, Michael Bay, hanem a két főhős, Will Smith és Lawrence akciófilmes karrierjét is megalapozta. Azóta nem csak a Bad Boys, de mind Bay, Smith és Lawrence is megélt már ezt-azt (együtt és külön-külön is), most pedig az utóbbi 55 születésnapja alkalmából végigtekintettünk ezeken a szakaszokon.

Az igazából (szülei katonai szolgálatai miatt) Frankfurtban született Lawrence gyermekkora akár egy drámai filmbe is megállná a helyét, hiszen amellett, hogy édesapja hamar otthagyta őket, édesanyjának több műszakban kellett dolgoznia, hogy el tudja tartani a családját. Az eredetileg bokszolónak készült színésznek le kellett tennie erről a szakmáról egy szemsérülése miatt, így az életében felgyülemlett stresszt és feszültséget nem sportban, hanem komédiában vezette le. Egy improvizációs klub komikus tagjaként rendszeresen előadott, amire a Columbia Pictures is felfigyelt, így gyorsan felkarolták. Ezek után fellépett a What’s Happening Now! tévésorozatban és a Saturday Night Live-ban is, közben pedig szerepelt Spike Lee Szemet szemért filmjében, a Micsoda buli!-ban és az Eddie Murphy-féle Bumerángban is. ’95-ben jött a nagy áttörés, a Bad Boys, utána pedig nem volt megállás akció és vígjáték vonalon (Életfogytig, Gagyi mami, Haláli temetés, Nemzetbiztonság Bt., Nekem 8). Legutóbb a Bad Boys 3 – Mindörökké rosszfiúk moziban láthattuk, aminek már készül a folytatása is. Isten éltesse Martin Lawrence-t az 55. születésnapja alkalmából!

Kiemelt kép: Martin Lawrence (Fotó: Twitter)