Az igazság odaát van” – a születésnapos meg itten. Aki a ’90-es években nézett tévét, egészen biztosan találkozott az évtized egyik legmeghatározóbb sorozatával, az X-aktákkal. A Fox Mulder különleges ügynököt alakító David Duchovnynak kétség kívül ez volt a karrierformáló szerepe, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy azóta se szerepelt ennél népszerűbb és közkedveltebb sorozatban. Ma lett kereken 60 éves, mi pedig virtuális felköszöntés gyanánt kissé elmélyedtünk azokban a bizonyos aktákban.

A kis Duchovny gyerekként még régésznek készült, ám hamar letett erről az elképzeléséről, miután bekerült az iskolája színjátszó körébe. De továbbtanulását tekintve inkább az irodalmi úton haladt tovább. A Yale-en szerzett diplomát, a kortárs költészetből és prózából írta a szakdolgozatát, barátai unszolására viszont belépett az egyetemi színjátszókhoz. A kisebb független filmek és reklámok mellett életében a nagy előrelépést David Lynch és Mark Frost kultikus sorozata, a Twin Peaks jelentette.

Habár csak három epizódban tűnt fel, akkora ismertséget szerzett ezáltal tévés körökben, hogy egyhamar ő kapta az 1993-ban indult Mulder szerepét. Innentől pedig nem volt megállás; két külön X-akták filmben, az Eladó a családomban, de még az Evolúcióban és a Zoolander, a trendkívüliben is játszott. Sorozatok terén hallható volt A Simpson családban, szerepelt a Szex és New Yorkban, külön bevállalós és polgárpukkasztó szériát is kapott Kaliforgia címmel, de még a 2017-es Twin Peaks harmadik évadában is viszontláthattuk. A színészkedés mellett előszeretettel kamatoztatja az írói vénáját is (három könyvet publikált eddig), sőt még énekesként és dalszerzőként is kipróbálta magát – sikerrel, hiszen két stúdióalbumot is piacra dobtak a zenekarával. Isten éltesse David Duchovnyt 60. születésnapja alkalmából, további jó szerepeket és egészséget kívánunk neki!

Kiemelt kép: David Duchovny (Fotó: Origo)