Esztergom egyik leghíresebb szülöttje, maga Pumukli és Jackie Chan örökös magyar hangja, Pusztaszeri Körnél ünnepli ma születésnapját, a kerek hatvanadikat. Persze beskatulyáznánk és karrierjének mindössze egy szegletével foglalkoznánk, ha mindösszesen a szinkronszerepeiről beszélnénk, ám mindehhez hozzá kell tennünk, hogy ikonikus hangja (na meg persze stílusos neve) maradt meg a legtöbb film- és sorozatnézőben. Ünneplés gyanánt pedig tekintsünk végig ezeken és nyilvánvaló filmes-színházi szerepein.

Már kisgyerekként szeretett szerepelni Pusztaszeri, aminek aztán meg is lett végül az eredménye, hiszen egészen pontosan 1985-ben (vagyis 25 évesen) végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (ami azóta már egyetem). Ám már lediplomázása előtt is szerepelt színpadon, a Pinceszínházban, utána pedig a Madách Színház egyik oszlopos tagjává nőtte ki magát. Olyan halhatatlan darabokban láthattuk, mint a Betörő az albérlőm, Az Operaház Fantomja, a 39 lépcsőfok vagy éppen az Én, József Attila. Szinkronszerepei közül magasan kiemelkedik a fentebb emlegetett Pumukli, a Kígyó A kis hercegből, Roger az Amerikai faterből, avagy a legtöbb Martin Lawrence és Jackie Chan film. Isten éltesse Pusztaszeri Kornélt 60. születésnapja alkalmából, jó egészséget kívánunk neki!

Kiemelt kép: Pusztaszeri Kornél (Fotó: Jegy.hu)