Goldie Hawn-t, az 1970-es évek egykori szexszimbólumát nagyon sokan csak úgy ismerik ma már, mint Kurt Russell élettársa. Holott egy igazán szép és nagy ívű színészi karriernek lehetünk szemtanúi, ha egy kicsit is elidőzünk a filmográfiájában. Amellett, hogy első igazi szerepével egyenesen letarolta a díjátadókat, és minden nemes titulust bezsebelt, számos feledhetetlen filmben mutathatta meg aktori képességeit a mai napig angyali mosolya mellett.

Az egyébként magyar származású édesanyja adta neki a Goldie nevet, ami köztudottan az Aranka névnek a tükörfordítása. A kis tipegő Goldie már három évesen balettozni kezdett, és ennek is köszönhette színész karrierjét. 11 évesen már olyan előadásokban játszott, mint A diótörő vagy éppen a Rómeó és Júlia (fellépésenként majdnem két dolláros fizetéssel!). A ’60-as évek végétől pedig a közel tökéletes alakja és imádni valóan gyönyörű arca miatt egy csapásra szexszimbólummá vált (az a Playboy szám, amiben végre megmutatta magát, az egyik legtöbbet eladott darab lett a magazin történetében), ami egyszerre ki is nyitotta számára az ajtót a filmszakma felé.

Hivatalosan második mozijával, A kaktusz virágáért csaknem minden díjat bezsebelt, legyen az Oscar vagy éppen Golden Globe. Ezek után pedig nem telt el olyan év, amiben ne bukkant volna fel akár csak egy mellékszerepben. Az Óvakodj a törpétől!, a Benjamin közlegény, A vasmacska kölykei vagy éppen a Jól áll neki a halál filmek ékes példái annak, miért szeretett bele a fél világ ebbe a szőke szépségbe. Habár 2002 óta visszavonult (és inkább írni kezdett), manapság azért egyre több alkotásban látni viszont – például élettársával, Kurt Russellel a Karácsonyi krónikák-filmekben. Isten éltesse Goldie Hawn-t 75. születésnapja alkalmából, és ahogy minden nőnek, úgy neki is meg lehet már engedni, hogy ne számolja az éveket egy bizonyos kor fölött…

Kurt Russel és Goldie Hawn (Fotó: Hello Magazine)

Kurt Russel és Goldie Hawn (Fotó: Hello Magazine)

Kiemelt kép: Goldie Hawn (Fotó: Sixty and Me)