Sir Michael Gambon neve lehet, hogy sokaknak üres fülekre találhat, de ha elkezdjük sorolni a híresebbnél híresebb szerepeit és alakításait, mindenki egyöntetűen kezd bólogatni. A Dublinban született ír színész sosem került a reflektorfény közepébe, sosem lehetett hallani a kihágásairól vagy botrányairól (leginkább amiatt, mert nem voltak neki), ő megmaradt annak az egyszerű, de nagyszerű Thália papjának, akinek rengeteg csodás filmet köszönhetünk. Kereken 80. születésnapján egy kvázi virtuális felköszöntés gyanánt pont ezeket vesszük sorra.
Annak ellenére, hogy Gambon Dublinban született, színészi tanulmányit a londoni Royal Academy of Dramatic Arton végezte el, onnan pedig már csak egy lépés volt a National Theatre színpadja. Generációjának legnagyobb sztárjaival tudott egyszerre játszani, úgy mint Maggie Smith, Derek Jacoby vagy éppen Laurence Olivier. A színpad mellett persze nem vetette meg a kamerákat sem, és annak ellenére, hogy rendre tévéfilmekben és sorozatokban bukkant fel (akkoriban ezek nem versenyezhettek a nagyvásznú mozikkal), igencsak kedvére voltak ezek is. Aztán az 1980-as évek közepe-vége felé kezdett kitárulni előtte a játékfilmek hívogató ajtaja, Gambon pedig a maga visszafogottságával és eleganciájával betoppant a filmiparba is.
A Páncél mögött mozit szokták nevezni az ő nagy kitörésének, amiben Ben Kingsleyvel játszott együtt, az 1989-es A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretőjében pedig Helen Mirren volt a partnere. Az évek során aztán együtt dolgozott még Robin Williamsszel (Játékszerek), Michael Caine-nel (Pekingi kapcsolat), Julia Roberts-cel (A gonosz csábítása), Al Pacinóval és Russell Crowe-val (A bennfentes) vagy éppenséggel Johnny Deppel is (Az Álmosvölgy legendája). Filmográfiája közül mindenképp érdemes még megemlíteni A játékost, aminek rendezője Makk Károly volt, a Gosford Parkot, amit Gambon legjobb alkotásának szoktak nevezni, a Fegyvertársakat, a Tortát és természetesen a Harry Potter-mozikat. Richard Harris tragikus halála után ugyanis ő alakította Az azkabani fogolytól kezdve Dumbledore-t, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatóját. Ezzel pedig nem egy gyermek (és azért valljuk be, felnőtt) mindennapjait aranyozta be. Ezért és mindenért is isten éltesse Sir Michael Gambont 80. születésnapján, és azért titkon reméljük, hogy legalább ma nem fülzsír- vagy hányás-ízű Bagoly Berti-féle drazsét kap…
Kiemelt kép: Sir Michael Gambon (Fotó: Wimbledon Guardian)