Charlie Chaplin 1940-ben megjelentetett filmje, A diktátor nem csak amiatt lehet még mind a mai napig érdekes a nézők számára, mert gyilkos és tűéles humorral parodizálta ki nem pusztán Adolf Hitlert, de Benito Mussolinit és úgy teljes egészében a nemzetszocializmust – hanem mert az elkészítése és a fogadtatása is ugyanolyan viharos volt, mint a mondanivalója. Ha az eredeti New York-i premiert vesszük alapul, akkor pontosan a minap vált 80 évessé ez a megkerülhetetlen filmklasszikus, és ennél jobb alkalmat keresve se találhatnánk, hogy újranézzük a jószívű borbély és a pökhendi diktátor párharcát.

A magyar származású Alexander Korda hívta fel Charlie Chaplin figyelmét arra, hogy az ikonikus figurája, a csavargó rendkívül hasonlít Hitlerre. Mivel ez még az 1930-as évek közepén volt Amerikában, így Chaplin nem is tudta pontosan, hogy ki ez a fasiszta diktátor, de többek biztatására megnézte a Leni Riefenstahl dokumentumfilmjét, Az akarat diadalát (ami egy figyelemfelhívás volt a nácizmus terjedésére). Az író-rendező és színész polihisztornak annyira „megtetszett” ez a hasonlóság, hogy bele is fogott rögtön A diktátor előkészületeibe. Chaplin csaknem mindent, ami Hitlerhez, Mussolinihez vagy éppen a fasizmushoz volt köthető, kiparodizált, vicc tárgyává degradált le, ám mindehhez hozzátartozik, hogy az akkori Amerikába nem jutott el az összes hír a Harmadik Birodalomról. Így például senki nem tudta pontosan, mit takar az a kifejezés, hogy koncentrációs tábor és az ahhoz köthető borzalmak – Chaplin elmondása szerint, ha tudta volna, akkor egészen biztosan nem készíti el a filmet…

De A diktátor elkészült, és gyakorlatilag végigsöpört a nézőkön. Hitler az uralma alatt lévő összes országban betiltotta, és az összes fellelhető kópiát megsemmisítette. Chaplin egyébként két szerepben (a borbély és a diktátor – vagyis az elnyomott és az elnyomó) is brillírozott, és amellett, hogy az ember könnye kibuggyant a nevetéstől, az alkotók szerették volna felhívni a figyelmet a komolyabb dolgokra, tényekre is. A film végi ötperces monológ a társadalomról, a megbélyegzésről és a kirekesztettségről elemi erővel vágja mellbe az embert, főleg manapság. Egy rendkívüli film A diktátor, egy megkerülhetetlen klasszikus, amit ha ma néznénk először, talán már nem a humorára figyelnénk elsősorban. De Chaplin biztató szavaival búcsúzva: „Bárhol légy is, nézz körül! Eloszlanak a felhők, kisüt a nap. A sötétségből kilépünk a fényre. Egy új, barátságosabb világ köszönt be végre. Az emberek legyőzik a mohó gyűlöletet, a kegyetlenséget. Az emberi léleknek szárnyai nőnek és felrepül a magasba. A szivárvány felé repül a fény, a reménység felé, egy dicsőséges jövő felé, ami már a tiéd lesz, az enyém is, mindnyájunké!”

Kiemelt kép: Charlie Chaplin – A diktátor (Fotó: Britannica)