2017 év elején láthatta először a közönség A mi kis falunkat, az RTL Klub új saját gyártású vígjátéksorozatát. A kitalált falu és nem mindennapi figuráinak életét bemutató komédia egy csapásra a közönség kedvence lett, az idén februárban képernyőre került nyolc részes második évad pedig megdöntött minden korábbi nézettségi rekordot. Nem meglepő, hogy az RTL Magyarország megrendelte a folytatást, melynek forgatása már hetek óta zajlik.

A készülő harmadik évadról eddig nem sok információt tudhattunk. Az derült csak ki nemrég, hogy új állandó szereplőként érkezik Pajkaszeg rivális falujának, Pajkarét rendőre, akit a Madách Színház színművésze, Nagy Sándor alakít majd. Ugyan arról továbbra sincs hír, hogy mikor indul az új szezon, a SorozatWiki most megtudta, hogy a készülő folytatás az eddigieknél hosszabb lehet.

A híroldal információi szerint most nyáron és kora ősszel az eddigi 8 helyett 17 epizódot rögzít a stáb, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy ez a mennyiség milyen formában (egyben vagy többfelé bontva) és pontosan mikor is lesz látható az RTL Klubon. Az epizódszámot bár nem erősítette meg a SorozatWiki kérdésére az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatósága, de azt igen, hogy valóban több rész készül: “A folytatás már forog és mivel A mi kis falunk nagyon népszerű, ezért igyekszünk a nézői igényeket kiszolgálva többet készíteni belőle.”

Kiemelt kép: Jelenet A mi kis falunkból (fotó: RTL Klub)