Július közepén láthatták a nézők első alkalommal a Bajor Lili alakította Esztert a Barátok köztben. A fiatal lány a történet szerint dr. Balogh Nóra (Varga Izabella) szerelmének, Leventének a volt barátnője, aki nem csak rövid időre látogat el a Mátyás király térre. A Karalyos Gábor játszotta Levente élete pedig tovább bonyolódik, ugyanis a július 25-én, ma este adásba kerülő részekben volt kedvese után megjelenik elviselhetetlen édesanyja is – írja a Blikk.

Somogyi Evelint a kecskeméti Katona József Színház színésznője, Sára Bernadette alakítja. Az elsősorban színpadról ismert színésznő egyik legutóbbi sorozatszerepe a 2003-2004 között vetített, szintén RTL Klubos Szeress most!-ban volt, ahol pár epizódban láthatta őt a közönség. Sára Bernadette sokak számára az István, a király című rockopera legendás, 1983-as városligeti előadásából lehet ismerős, ő volt ugyanis Gizella, a király felesége Pelsőczy László és Varga Miklós oldalán.

Sára Bernadette az István, a király 1983-as előadásán (fotó: MTI/Horvát Éva)

A színésznő a Blikknek beszélt arról, milyen volt a forgatás: “Fantasztikus élmény volt, még annak ellenére is, hogy egy összeszokott csapatba érkeztem. Persze, volt ismerős, Gáborral játszottam már együtt a Karinthy (Színház)ban, igaz, az anyját most alakítottam először.”

A Barátok közt minden hétköznap 21 óra 05 perckor kezdődik az RTL Klubon.

Kiemelt kép: Sára Bernadette és Karalyos Gábor a Barátok köztben (fotó: RTL Magyarország)