Már hagyomány, hogy gyermeknap hétvégéjén adománygyűjtő különkiadással jelentkezik az RTL Klub szombat esti magazinműsora, a Fókusz Plusz. A május 25-én 18:55-kor kezdődő műsorban a Bátor Táborra irányítják a nézők figyelmét, ahol a munkatársak és önkéntesek másfél évtizede azon dolgoznak, hogy élményt, erőt és hitet adjanak a daganatos és krónikus betegséggel küzdő gyermekeknek és családjaiknak. A hónapokig, vagy akár évekig tartó kezelések miatt a beteg gyerekek az aktív játékról, kikapcsolódásról sokszor csak álmodozni tudnak, a Bátor Tábor viszont éppen abban segít, hogy a gyógyulás során felejthetetlen, boldog élményeket szerezhessenek.

A táborozókat különféle játékokkal, programokkal, foglalkozásokkal várják: lehet kötélpályán kalandozni, lovagolni, evezni, horgászni, kézműveskedni, és persze barátokat, sikerélményt szerezni. Ez ugyanis mind megnöveli az önmagukba és a gyógyulásukba vetett hitüket. 2001-ben 70 daganatos beteg gyermek vett részt a foglalkozásokon, mostanra azonban már évente csaknem 1000 táborozót várnak a szervezők az ingyenes programokra. A Bátor Tábor munkáját a 13600-as telefonszámra küldött 02 szövegű SMS-sel, vagy a szám felhívásával, majd a 02-es mellék beütésével bruttó 500 forinttal tudjuk támogatni.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Bátor Táborról