Talán nagy fába vágta a fejszéjét az RTL Klub legújabb kísérletező, pusztán Bűnös lelkekre keresztelt műsorával, hiszen ellentétben minden eddigi kitalált történetű vagy témájú szériájukkal, ez egy riportsorozat lesz. A címből hamar kiderül, hogy nem gyerekeknek fog szólni mindez, hiszen epizódról-epizódra olyan megtörtént tragikus eseteket és bűnügyeket elemeznek majd, illetve készítenek az érintettekkel interjúkat, melyek sokáig tabutémának is számítottak a magyar társadalomra gyakorolt megrázó hatásuk révén.

Az előzetes információk szerint a Bűnös lelkek nem fog kertelni vagy mellébeszélni, nyíltan olyan témákat fog a műsor két riportere, név szerint Gál Petra és Bányai Viktor (akik nem mellesleg a csatorna Híradójának a két bűnügyi riportere is) érinteni, mint a gyermekgyilkosság, a véres bankrablás vagy éppen a sorozatgyilkosok. Elviekben olyan eddig nem látott-hallott információkat, felvételeket és színészek által rekonstruált jeleneteket is a szemünk elé tárnak, melyek új kérdéseket vethetnek fel Magyarország legbrutálisabb, legtragikusabb bűnügyeivel kapcsolatban. A Bűnös lelkek legelső adása most április 30-án lesz majd látható az RTL Klub műsorán este 21 órától. Hétről-hétre minden csütörtökön fog érkezni az új epizód, ismétlések pedig hétfőnként 23:25-től lesznek.

Kiemelt kép: Bűnös lelkek (Fotó: RTL)