Hétfőn megjelent az HBO legújabb saját gyártású dokumentumsorozatának, a Beavatási eskünek első része. A 8 részes sorozat a 2018-as NXIVM (ejtsd: Nexium) botrány történetét és működésének részleteit tárja fel a nézők előtt.

A NXIVM nevű szekta vezetőit, Keith Raniere-t és Allison Macket, a Smallville tévésorozatból ismert színésznőt, még két évvel ezelőtt tartóztatták le, több évtizedre visszamenő bűncselekmények elkövetése miatt. A szektán belül volt egy durvább belső kör, az úgynevezett DOS, amelyben több tucat nőt, köztük megannyi B-listás hollywoodi közszereplőt éheztettek, aláztak meg és kényszerítettek közösülésre. A NXIVM-t azóta a 21. század egyik legdurvább szektájaként tartják számon, amely az agymosástól a zsaroláson át semmitől sem riadt vissza, hogy a vezetőjének világképét, vagy éppen csak saját vágyait beteljesítse. A beszámolók szerint Mack Raniere jobbkezeként és a szervezet fő beszervezőjeként tevékenykedett, és éveken keresztül csábított nőket az NXIVM-be, hogy aztán részt vegyen a szexrabszolgává nevelésükben.

A sorozatot Jehane Noujaim filmrendezőnő és férje, Karim Amer filmproducer készítették, amiben egykori tagokat is megszólaltattak. Az első rész már megtekinthető az HBO GO-n, a televíziós premierre pedig augusztus 27-én este 23:30-kor kerül majd sor az HBO csatornáján.

Kiemelt kép: Allison Mack (Fotó: People.com)