Vadonatúj saját gyártású reality, autótesztek és megannyi krimi várja a nézőket októberben a VIASAT6, az AXN és a Sony Max csatornáin.
Október 17-én, szombat délelőtt 10 órakor debütál a Totalcar, az autós magazinműsor hatodik évada a VIASAT6 műsorán. A közkedvelt műsor új részeiben továbbra is Bazsó Gábor és Winkler Róbert tesztelik a járműveket, a tesztelések mellett azonban sok újdonság is vár a nézőkre. Az első adásban például egy igazi gyűjtői darab, egy Porsche 912-es elektromos autóvá alakítását is végigkövethetik a tévénézők.
Ugyanezen a szombati napon lesz a Here Come the Girls hazai változata, a Balhés csajok premierje is, melynek műsorvezetője Szabó Simon, főszereplői pedig három fiatal, gyönyörű és vicces színésznő, Bajor Lili, Kővári Lotti és Togay Stoics Alexandra lesznek. A vadonatúj szórakoztató realityben a lányok ravasz tervekkel, lesben állva várják az „utca férfijait”, hogy egy kis csínyt követhessenek el ellenük. A mit sem sejtő áldozatok pedig csak akkor értik meg, mi is történt velük, amikor a lányok már nem bírják tovább nevetés nélkül, és be nem vallják a szegény pasiknak, hogy az egész csak átverés volt.
Természetesen bűnügyekben sem lesz hiány októberben sem, érkezik ugyanis az AXN-re Jessica Alba és Gabrielle Union főszereplésével a Los Angeles legjobbjai második, illetve a 19-es körzet harmadik évada, valamint egy új kémsorozat, a sikerkönyveken alapuló Alex Rider első évada. Mindeközben a Sony Max pedig a Candice Renoir nyolcadik évadát hozza el a krimirajongók számára.
Kiemelt kép: Bajor Lili, Kővári Lotti és Togay Stoics Alexandra, a Balhés csajok főszereplői (Fotó: VIASAT6)