A mi kis falunk a Válótársak után az RTL Magyarország második, hetente képernyőre kerülő fikciós saját gyártású sorozata. A fiktív falu és lakóinak hétköznapját bemutató széria 2017-es első évada roppant nagy siker lett, az idén én elején vetített második szezon pedig megdöntötte a korábbi részek nézettségi rekordjait. Nem meglepő ezt látva, hogy megrendelték a folytatást, melyet jelenleg is forgatnak.

Azt ugyan még nem tudni, hogy mikor indul a harmadik évad, azonban azok számára van most jó hírünk, akik újranéznék a sorozat eddigi epizódjait. Az RTL Magyarország ugyanis 2017-hez hasonlóan idén is megismétli A mi kis falunk korábbi részeit, viszont most nem a főadón, hanem az egyik sorozatos kábelcsatornájukon, a Coolon lesz látható a produkció.

A mi kis falunk első évadát július 29-től, vasárnap esténként, 21 órától dupla részekkel eleveníthetik fel a rajongók. A sorozat eddig kizárólag az RTL Klubon volt látható, így a Coolos vetítés lesz az első alkalom, hogy másik RTL-es tévécsatorna kínálatában is megjelenik.

Kiemelt kép: Jelenet A mi kis falunkból (fotó: RTL Klub)