Még tavasszal, a Media Hungary elnevezésű tévés konferencián jelentette be Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója, hogy a médiavállalat egy vadonatúj napi sorozatot készít Mintaapák címmel. Sokáig nem érkezett friss hír a produkcióval kapcsolatban, ám szeptemberben megtörték a csendet, és leleplezték, kik játszanak majd az új magyar vígjátéksorozatban.

“A Mintaapák négy olyan férfiről szól, akik egyedül nevelik óvodáskorú gyermekeiket, és nem csak a munkahelyükön, hanem apaként és férfiként is próbálnak helyt állni az életben – inkább kevesebb, mint több sikerrel. A formátum eredetije egy argentin sorozat, azonban a hazai adaptáció készítői nem a dél-amerikai, hanem a szlovák verziót veszik alapul, ezt formálták még jobban a magyar nézők ízlésére. A naponta jelentkező vígjátéksorozatban egy háromgyerekes exfocista, egy sármos és sikeres ügyvéd, egy a régi és az új családja között vergődő elvált férj, valamint egy megözvegyült állatorvos lesznek a főszereplők. Őket Fenyő Iván, Klem Viktor, Mészáros Béla és Szabó Kimmel Tamás alakítják” – írtuk egy korábbi cikkünkben.

Jelenet a Mintaapákból (fotó: TV2)

A sorozat forgatása jelenleg is tart többek között még olyan színészek szereplésével mint Stohl András, Egri Márta, Kovács Patrícia, Polyák Lilla, Botos Éva, Földes Eszter, Kuna Kata és Pataki Szilvia. Bár az indulás pontos időpontja egyelőre nem ismert, nincs kizárva, hogy még idén képernyőre kerül, ugyanis a TV2 a napokban közzé tette a Mintaapák első előzetesét. Ebben ugyan részleteket még nem láthatunk az epizódokból, de megismerhetjük a négy főszereplőt.


Kiemelt kép: Klem Viktor, Fenyő Iván, Szabó Kimmel Tamás és Mészáros Béla (fotók: TV2)