Csoma Sándor rendező (nem összekeverendő Kőrösi Csoma Sándorral, a nyelvtudóssal) már egy ideje tető alá szerette volna hozni első nagyjátékfilmjét, ami Erőss Zsolt hegymászó életéről szólt volna. De az évek során sokszor akadozott ez a projekt, került parkolópályára, amit végül Csoma mégis szerencsének fogott fel. Ugyanis a mindjárt forgatandó film gerincét tudta ezáltal megváltoztatni, másvalakire tudta helyezni a fókuszt. Így már nem Erőss Zsolt lesz majd a középpontban, hanem sokkalta inkább felesége, a megözvegyült Sterczer Hilda.

A Magasságok és mélységek munkacímmel futó produkció forgatása hamarosan kezdetét is veszi (április második felétől, de idén októberben is forognak majd a kamerák az osztrák Alpokban). A főszerepekre pedig két igazán kimagasló színészt tudtak megnyerni; Erőss-t a Nemzeti Színház egyik ikonikus arca, a Jászai Mari-díjas Trill Zsolt fogja alakítani – míg Erőss feleségét a Valan: Az angyalok völgye és a Békeidő sztárja, Pál Emőke. Előbbi elmondása szerint nem pusztán a hegymászó iránti tisztelete miatt vállalta el a szerepet, hanem Csoma Sándor révén is, akit egy csodálatos embernek tart.

A történet – aminek habár továbbra is Erőss Zsolt élete és karrierje a mozgatórugója – Sterczer Hildát fogja megtenni központi karakternek. Csoma úgy fogalmazott, hogy ezt amiatt lépte meg, mert Hildát egy igazi hősnek tartja. A Hópárduc felesége c. interjúkötet elolvasása után azonnal realizálódott a rendezőben, hogy ezt a reményvesztettséggel és keserédes várakozással teli női sorsot szeretné a mozik vásznaira álmodni inkább. Miután pedig személyesen is találkozott Sterczer Hildával, teljesen biztos volt jó döntésében.

Trill Zsolt a Caligula helytartójában (fotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház)

Ezáltal a filmben fogunk hallani, sőt képet is kapunk Erőss Zsolt hegymászásairól, de a lényeg sokkalta inkább az otthon ülő és őt hazaváró Hildán lesz. A sztori egyszerre fogja keverni a jelen és a múlt jeleneteit, ezzel a néző szeme elé tárva a legfontosabb fordulópontokat és (feltehetően) szívszaggató pillanatokat. Valamint nem szabad elfelejteni azt a tényt sem, hogy egy nagy részben csak hegymászást és expedíciókat bemutató film roppantul költésegesebb lett volna – és valljuk be, nagyobb falat is egy elsőfilmes rendezőnek.

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának keretein belül kapott végül zöld utat a Magasságok és mélységek, mintegy 67 milliós támogatással. (Ebben a programban született meg eddig a díjnyertes és szívszaggató dráma, Szilágyi Zsófia filmje, az Egy nap is például.) A forgatás április 20-án kezdődik Mogyoródon, és előreláthatólag szűk egy hónapig fog tartani. Az Alpokban játszódó jelenteket pedig majd októberben veszi fel a stáb. Nagyon reméljük, hogy a koronavírus-járvány nem fog ennek a filmnek is keresztbe tenni, és hogy hamarosan még több információt osztanak meg velünk.

Kiemelt kép: Erőss Zsolt és Trill Zsolt (Fotó: Székely Hírmondó / Magyar Nemzet)