Nagy a forgalom a Mátyás király téren, hiszen hol visszatérnek rég nem látott arcok (lásd Pesák Ádám), hol elbúcsúznak tőle kedvelt szereplők (mint Aradi Balázs), hol másik sorozatban köszönnek be régi motorosok (akárcsak Kiss Ramóna). Az RTL Klub napi sorozatának rajongói most egy új karakternek örülhetnek.
A Blikk beszámolója szerint a műsorvezető és modell, Debreczeni Zita is fel fog bukkanni a Barátok köztben, méghozzá egy nagyképű producer képében, amely komoly kihívások elé állította őt, hiszen elmondása szerint egyáltalán nem ilyen a természete: “Egy igazán határozott, sőt flegma nőt kellett alakítanom, aki az öregekkel is lekezelően viselkedik. Bevallom, nem volt egyszerű feladat, mert nem vagyok ilyen, sőt! Az idős embereket talán még jobban tisztelem az átlagnál, nem tudom őket például akkor sem tegezni, ha felajánlják. Várkonyi Andrást és Szilágyi Zsuzsát is magáztam az egész forgatáson.”
Zitának mellesleg azzal is meggyűlt a baja, hogy a forgatás idén már tízhetes terhes volt, így a reggeli rosszullétek mellett nem volt egyszerű a munka, ráadásul a ruhákkal is trükköznie kellett, hogy ne látsszon a gömbölyödő pocakja. Elmondása szerint azonban így is megérte: Én ezen a sorozaton nőttem fel, tényleg emlékszem még az első részekre, így ebben szerepelni számomra tényleg nagyon nagy büszkeség!” A színésznő egyébként már hivatalosan is férje, Gianni Annoni nevét viseli, így Annoni Zita lett.
Kiemelt kép: Debreczeni Zita (Fotó: Femina)