Bram Stoker ikonikus és halhatatlan regénye, a Drakula nemsokára újabb feldolgozást fog kapni. Adaptációkból már több mint 200 akad – köztük olyan gyöngyszemek is, mint az 1931-es Lugosi Béla-film vagy éppen az 1992-es, Francis Ford Coppola rendezte Bram Stoker: Drakula mozi. Jelenleg pedig úgy fest a helyzet, hogy Karyn Kusama, az Ördög bújt beléd, A meghívás és a tavalyi Pusztító filmek készítője ülhet a rendezői székbe. Elmondása szerint sokkalta másabb hangvételt fog képezni az ő feldolgozása, mint az eddigiek.

„Ez egy meglehetősen hű adaptációja lesz Bram Stoker regényének. Azt gondolom, hogy az elmúlt évek Drakula-feldolgozásai mindig elsiklottak egy fontos részlet fölött, a többféle karaktereknek a saját szálai felett. A regény tele van különböző nézőpontokkal. És az egyetlen nézőpont, amit eddig nem tapasztalhattunk meg, az magáé Drakuláé volt. Szóval annyit tudok mondani teljes tisztelettel, hogy ez egy Drakula címre keresztelt adaptáció lesz, de nem azé a romantikus hősé, akit már megszokhattunk…”˗ nyilatkozta a rendezőnő a The Kingcast Podcastnek, amiről a Puliwood számolt be. Két korábbi horrorfilmje alapján pedig bizakodhatunk abban, hogy a Drakula mozija is jó lesz. Casting hírekről vagy előzetes megjelenési dátumról még nem esett szó.

Kiemelt kép: Claes Bang – Drakula (Fotó: Ready Steady Cut)