Kis Hajni – a Last Call vagy éppen a Szép alak rendezője – első egész estés filmje, a Külön falka kapcsán már tavaly nyáron beszámoltunk. Akkor egy abszolúte megérdemelt díjat zsebelt be máris, most viszont még nagyobb örömhír érkezett. Nem csupán az a hír járja, hogy a filmet egy német ügynökség karolta fel, hanem az is, hogy egy A besorolású fesztiválon debütálhat ország-világ előtt.
A Variety cikkezett róla, hogy egy berlini sales ügynökség (név szerint az M-Appeal) fogja kezelni a Külön falka forgalmazási jogait. Ez pedig kvázi azt is magával vonja, hogy a Wild Roots angol címet kapó alkotás egy A-kategóriás filmfesztiválon debütálhat. Pontosan még nem tudni, hogy melyiken, lehet a Velencei, a Karlovy Vary, a San Sebastian, a Varsói vagy még egy néhány rendezvény. Már a felkarolás kapcsán is szívből gratulálunk Kis Hanjiéknak, és reméljük, tényleg összejön ez a fesztiválos debütálás.
Kiemelt kép: Dietz Gusztáv, Horváth Zorka – Külön falka (Fotó: Proton Cinema)