Nagy öröm lehet a Hasadék című magyar mozi háza táján, hiszen nem máshol debütált, mint a most januárban elstartolt Goai Nemzetközi Filmfesztiválon. Krasznahorkai Balázs (nem összekeverendő a nemzetközileg is elismert Krasznahorkai László íróval) első nagyjátékfilmjét tisztelhetjük ebben az alkotásban, annak ellenére is, hogy több rövid- és dokumentumfilm is köthető már a nevéhez. Az A- besorolású nemzetközi filmfesztivált pedig nem tavaly novemberben, hanem idén januárban (16-24-ig) tartják meg a koronavírus-járvány mivoltából.

A Hasadék egy kvázi lírikus, klasszikus balladákat idéző apa-fia történetet fog bemutatni. Csak éppen a budapesti közeg helyett az erdélyi havasok adnak majd otthont a sztorinak. Adott egy sikeres orvos, aki hazautazik a Máramarosi-havasok között fekvő kis faluba, a szülőhelyére. Idős édesapja elhunyt, a temetésére érkezik haza, valamint amiatt is, hogy felmelegítse fiával a kapcsolatukat. Ám ez nem megy egykönnyen, hiszen nem látták egymást tizenhét éve – ez pedig rengeteg ellentmondást vonzz magával. A Hasadék idehaza a Budapest Film forgalmazásában kerülhet a mozikba, és reméljük, hogy kerül is – a járvány ellenére.

Kiemelt kép: Molnár Levente – Hasadék (Fotó: Mafab)