70 éves korában elhunyt Benke László magyar mesterszakács, mestercukrász – írja az atv.hu.

A sztárséf, akit az ország a hosszú évek óta futó főzős műsora miatt csak Laci bácsiként ismert, már nagyon fiatalon a szakácsmesterséget választotta. 1966-ban, tizennyolcévesen lett a Szabadság Szálló hidegkonyhafőnöke, majd a Tihanyi Motel és a Gundel Étterem séfhelyetteseként is dolgozott. Két évig Párizsban is élt, az ottani Magyar Ház séfje volt, majd hazatérte után közel húsz évig a Gundel Károly Vendéglátóipari iskola tanára volt, pedagógusi munkáját pedig kormánykitüntetéssel ismerték el. Az 1979-es évektől kezdve ő maga is újra tanulni kezdett, és megszerezte előbb a mesterszakácsi, majd a mestercukrászi vizsgáját. Az egyik átala vezetett étterem elnyerte a Legjobb Étterem címet, 1996-ban pedig megkapta a Magyar Gasztronómiai Szövetség életműdíját. Pályafutása során több szakácskönyvet is kiadott, országos ismertséget azonban saját főzős műsora, a sokáig az ATV-n látható Laci bácsi konyhája hozott számára.

Benke László évek óta különféle betegségekkel küzdött, áprilisban került ismét kórházba, mert rosszullétek gyötörték. Rossz egészségi állapota azonban láthatóan nem törte meg lelkesedését és elhivatottságát, folyamatosan készítette az újabb receptvideókat, amelyek felkerültek hivatalos Facebook oldalára és YouTube-csatornájára is. Legutóbbi videója éppen halálának napján, június 7-én jelent meg.

Kiemelt kép: Blikk/RAS Archívum