Eperjes Károly legújabb filmje kapcsán még idén májusban számoltunk be arról, hogy a Nemzeti Filmintézet kereken 300 millió forintos támogatást szavazott meg az elkészítésére. Az anno még Krisztus inge munkacímen futó projekt – a hivatalos címe az igazán hangzatos Magyar Passió lett – a minap megkapta első, teljes értékű előzetesét. Már a szűk kétperces ízelítő sem árul zsákbamacskát; köntörfalazás nélkül, nyersen mutatja be a kommunista keresztényüldözéseket és megtorlásokat.

A Magyar Passió története az 1950-es évek Magyarországára kalauzol vissza minket, a központi karakterünk pedig az Eperjes által alakított Leopold atya lesz. Szerzetestársaival folyamatosan azon dolgozik, hogy az elfeledni (vagy pontosabban mondva elnyomni) látszó ferences rendet újfent fellendítse. A gondok akkor veszik kezdetüket, amikor az atyát légből kapott, koholt vádak alapján előállítja az ÁVH és bebörtönözi. A fogházban a hatóságra jellemző volt brutalitással és kegyetlenséggel kezdik kínozni az atyát, hogy valljon színt. Az atya viszont kitart a hite mellett és nem hazudtolja meg keresztény önmagát. A Magyar Passió november 4-én kerül a hazai mozikba.

Kiemelt kép: Eperjes Károly – Magyar Passió (Fotó: Facebook)