„El akarom mondani neked, hogy szeretlek. A szerelmünk volt a fonal a labirintusban, a háló a kötéltáncos alatt, az egyetlen valódi ebben az én különös életemben, amiben bízhattam.” Az időutazó felesége az igazi klasszikus romantikus filmek sorába tartozik, melyet 2009-ben mutattak be Eric Bana és Rachel McAdams főszereplésében. A produkció Audrey Niffenegger azonos című regénye alapján készült, melyben egy nem mindennapi párt ismerhetünk meg, akik szó szerint az idővel szállnak szembe szerelmükért. A történet főszereplője az időutazásra képes Henry DeTamble, aki édesanyja autóbalesete során jön rá különleges adottságára. Képességét évekig arra próbálja használni, hogy megmentse anyját a haláltól, csakhogy a férfi felnőtt korára sem képes rájönni, hogyan tudná kontrollálni erejét. Henry egy nap találkozik az eddig ismeretlennek hitt Claire-rel, aki azonban nagyon is jól ismeri a férfit. A lány elmeséli, hogy Henry már hatéves kora óta rendszeresen meglátogatja őt és hogy már régóta vár erre a találkozásra. A két fiatal hamar egymásba szeret, összeházasodnak és a gyerekvállalás gondolata is megfordul a fejükben. A kapcsolatot viszont megnehezíti Henry „betegsége”, ami kihatással van immár nemcsak az ő, hanem családja életére is. „Ma este úgy érzem, hogy a szerelmemnek ebben a világban nagyobb a sűrűsége, mint jómagamnak: mintha itt maradhatna utánam is, és körülvehetne, megtarthatna, ölelhetne.”
Henry és Claire varázslatos szerelmi meséjét ezúttal sorozat formájában láthatják viszont a rajongók az HBO jóvoltából. A tévészolgáltató még 2018-ban rendelte be Az időutazó felesége vadonatúj adaptációját, melynek megírását Steven Moffatra bízták, aki többek között a Sherlock és a Ki vagy, Doki? című produkciókat jegyzi. „Steven szenvedélye minden projektjében érződik, amit írt, és biztosak vagyunk benne, hogy a szeretet és tisztelet, ahogyan ehhez a magával ragadó regényhez áll, csodálatos HBO sorozattá teszi majd.” – nyilatkozta az HBO programigazgatója, Casey Bloys. A skót származású forgatókönyvíró még évekkel ezelőtt olvasta Niffenegger regényét, amit annyira megszeretett, hogy még az egyik Ki vagy, Doki? részbe is elrejtett utalásokat. „Ennyi év elteltével egy igazi valóra vált álom ezzel az anyaggal foglalkozni. (…) Ez egy »boldogan éltek, amíg meg nem haltak« történet, csak nem éppen ilyen sorrendben.” 2018 óta nagy csend övezte a sorozatot, most azonban végre kiderült,hogy kik játsszák majd a főszerepet az új verzióban. Claire-t a Trónok harcából ismert Rose Leslie alakítja majd, Henry bőrébe pedig a Beavatott sztárja, Theo James bújhat.
Kiemelt kép: Rose Leslie és Theo James, valamint Eric Bana és Rachel McAdams Az időutazó felesége című filmben (Fotó: Google)