A Cseppben az élet című négyrészes sorozat id. Béres Józsefre, a Béres-cseppet megalkotó neves tudós életére fókuszált. Gáspár Tiborral (Szomszédok, Munkaügyek, Kincsem) a főszerepben Gyöngyössy Bence (Egy szoknya, egy nadrág, Egy bolond százat csinál, Janus) készítette el a szériát az MTVA és a Projekt Film koprodukciójában, most pedig egy új felületen is megismerhetjük a Béres-csepp megszületésének izgalmas történetét, ugyanis film készül a Cseppben az élet, valamint az azonos című könyv alapján.
A feltaláló című egész estés film felhasználja a sorozat egyes jeleneteit, azonban jelentős részét még nem láthatta sehol sem a közönség, ezáltal azoknak sem érdemes kihagynia, akiknek már volt szerencséje az alapanyaghoz. A Béres József szerepében látható Gáspár Tibor mellett a stábot erősíti a tudós feleségét, Papp Katalint alakító Huszárik Kata (Hyppolit, a lakáj, Meseautó) is, valamint a további szerepekben olyan színészeket láthatunk, mint Für Anikó, Lukács Sándor, Seress Zoltán, Trokán Péter, Hatházi András, Székely B. Miklós, Bede-Fazekas Szabolcs, Barbinek Péter és Trill Zsolt.
A rendező ekképpen nyilatkozott a projektről: „A feltaláló a Béres Csepp születésének eseményeit követve egyúttal látleletet ad a hatvanas-hetvenes évek Magyarországáról, a (nem)működő szocializmus visszásságairól, az akkori társadalmat átható hazugságokról, intrikákról. Úgy érzem, napjainkban különösen fontos, hogy felelevenítsük Béres József elkötelezettségét és azt a morális értékrendet, amelyet a kutató ránk hagyott”.
A feltaláló 2020. február 6-tól látható az ország mozijaiban.
Kiemelt kép: Gáspár Tibor – A feltaláló (Fotó: Pannonia Entertainment)