Szabó Magda nevét kevés embernek kell bemutatni, hiszen a kortárs magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 2007-ben következett be tragikus halála, de emléke és irodalmi jelentősége máig töretlen. Leghíresebb művei között olyan nemzetközi szinten is nagy elismerésnek örvendő címeket olvashatunk, mint Az ajtó, a Pilátus vagy éppen az Abigél. Életében megjelent utolsó regényéből, a Für Elise-ből pedig most kezdtek el filmet készíteni.
Pontosabban mondva még csak a filmterv-fejlesztés egyik korai fázisban vagyunk, aminek a minap támogatást is odaítélt a Nemzeti Filmintézet. Kereken négymillió forintot szavazott meg a Döntőbizottság, ezt pedig az alkotók a forgatókönyv befejezésére szánják. A készítőknek egyébiránt nem lesz idegen Szabó Magda életrajzi és fikciós elemekkel átszőtt stílusa, hiszen Dombrovszky Linda rendező, Somogyi György és Szélesi Sándor írók forgatták le anno a Pilátust is.
Kiemelt kép: Szabó Magda (Fotó: 24.hu)