Talán még manapság is sokaknak húzódik elismerő mosolyra a szája, ha meghallják azt a nevet, hogy Kittenberger Kálmán. Az 1881-ben született és 1958-ban elhunyt férfi egy magyar Hemingwaynek is beillene, hiszen természettudósként, íróként, főszerkesztőként, vadászként, de kiváltképp Afrika-kutatóként nemzetközi hírnévre tett szert. Az ő életéből, a kalandjaiból és a számos megpróbáltatásaiból készített egész estés, félig játék-, félig pedig dokumentumfilmet Tősér Ádám (aki legközelebb a taxisblokádot fogja vászonra vinni).
A Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából (név szerint az „Egy a Természettel”) rendezték meg Tősér filmjének díszbemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Stílusosan Kittenberger: Az utolsó vadászat címmel jelent meg ez a műfaji kavalkád, a címszereplő bőrébe pedig nem akárki bújt. Az idős vadászt/kutatót maga Bodrogi Gyula keltette életre – mellette pedig olyan színészek bukkannak még fel a játékfilm részében, mint Tordai Teri vagy éppen George Clooney örökös magyar hangja, Szabó Sipos Barnabás. A szűk egyórás Kittenberger: Az utolsó vadászat a Duna TV műsorán lesz majd látható hamarosan.
Kiemelt kép: Bodrogi Gyula – Kittenberger: Az utolsó vadászat (Fotó: 24.hu)