Két nagy sikerű műsorát is folytatja az RTL Klub. Szeptember 4-én A mi kis falunk 6. évada rajtol el a csatornán, az ismertető szerint a rajongók a következő izgalmakra számíthatnak az új szezonban: “Rögtön az első epizódban Teca visszautasíthatatlan ajánlatot kap egy férfitől, amihez a Papnak is lesz egy-két szava, Stoki pedig emberrablás miatt kezd nyomozásba. A folytatásban Nelli végre bemutatja Zsoltot az apjának, Erika hazaérkezik a kórházból az ikrekkel, Gyuri pedig bónuszként megkapja a nyakába Erika szüleit is. A közmunkások konkurenciát kapnak, A Doktor edzőterembe viszi a Polgármestert, Saci pedig visszatér a faluba. A kérdés már csak az, sikerült-e Lacival közelebb kerülniük egymáshoz.”

A mi kis falunk mellett jön az Álarcos énekes új felvonása is, szeptember 5-től minden vasárnap 19:00-tól nyomozhatunk majd ismét azután, hogy kik lapulnak a maszkok alatt. Ezúttal olyan álarcok lesznek, mint a Cápa, a Róka, a Kacsa vagy éppen a Csacsi és a Lovag, ráadásul a nyomozógárda is teljesen megújul. A korábbi hírességek helyett mostantól Nagy Ervin, Szabó Zsófi, Szandi és Fluor Tomi kísérlik majd meg kitalálni, hogy kiket rejtenek az álarcok. Négyük közül hárman már szerepeltek játékosként a műsorban, szóval nem éri őket újdonságként a közeg. A műsorvezető marad Istenes Bence.


Kiemelt kép: Szandi, Nagy Ervin és Fluor Tomi (Fotó: RTL Magyarország)