Elhunyt Székhelyi József

Elhunyt Székhelyi József, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója, népszerű és kedvelt szinkronhang.

Fotó: Az Élet Menete Facebook oldala

Székhelyi József 1946-ban született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1971-ben szerzett oklevelet többek között Hámori Ildikó, Maros Gábor és Cserhalmi György osztálytársaként. Színészi pályája a kecskeméti Katona József Színházban indult, majd 1979-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. Később láthatta őt a közönség a Madách Színházban, az Arizonában, a Soproni Petőfi Színházban is. 2003 és 2008 között a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója volt, 2014-től haláláig a Veres 1 Színház társulatának tagja.

Játszott Madách Imre Az ember tragédiájában, az István, a királyban, a János vitézben, a Tartuffe-ben és A Cirkuszhercegnőben is. A színpadon kívül filmekben és sorozatokban is láthatta őt a közönség. Ő volt az 1985-ben bemutatott Kémeri című öt részes magyar krimisorozat címszereplője, de játszott a Szomszédokban, a Kisvárosban és a Pasikban is.

Emlékezetes marad hangjáról, szinkronmunkáiról is. Orgánuma eggyé forrt Homer Simpsonnal A Simpson család című animációs sorozatból, Judd Hirsch magyar hangjaként, de sokan emlékezhetnek rá az Erdő kapitánya című egész estés magyar rajzfilmből, ahol Zérót szólaltatta meg, vagy a Vili, a verébből, ahol Cipúrt keltette életre hangjával.

Székhelyi József betegség után, 71 éves korában hunyt el, tudatta Az Élet Menete Alapítvány a Facebookon.

Hozzászólások