Két régen látott szereplő is visszatér a Csak színház és más semmi új évadára

Két évvel ezelőtt, 2016 elején debütált a köztévé saját gyártású dramedyje, a Csak színház és más semmi, melyből idén tavasszal már a harmadik szezont láthatta a közönség. A Schell Judit, Csányi Sándor, Szávai Viktória és Szervét Tibor főszereplésével készült sorozat folytatásának forgatása jelenleg is tart, és a nézőknek ezúttal a megszokottnál is több változásra kell majd felkészülnie az új részekben.

Mikecz Estilla is visszatér

A legnagyobb újdonság az lesz, hogy akárcsak az Egynyári kaland negyedik évfolyama, a Csak színház és más semmi új évada is hosszabb lesz, hat helyett nyolc epizódot készítenek – tudta meg a SorozatWiki. A hírportál emellett azt is megírta, hogy a két forgatókönyvírónak, Divinyi Rékának és Goda Krisztinának a forgatási helyszín, a Thália Színház felújítási munkálatai miatt új ötleteket kellett kidolgozniuk. “A helyszín adta változás olyan új alapötletet adott, ami véleményem szerint a legizgalmasabb évadot eredményezi a sorozat életében” – mondta a SorozatWikinek Helmeczy Dorottya, a sorozatot készítő Megafilm Service ügyvezető igazgatója.

Helmeczy elárulta még azt is, hogy a jól megismert szereplők mellett visszatér a folytatásra két, rég nem látott karakter, a Mikecz Estilla alakította Lili, és a Klem Viktor játszotta Máté is. Új fontos szereplőként pedig csatlakozik a csapathoz a Vígszínház fiatal színművésze, az Oltári csajokból megismert Ember Márk, aki alaposan felkavarja majd a kapcsolati állóvizet. Mellette pedig kiemeltebb szerephez jut az előző szezonban érkezett Cili, akit Bánsági Ildikó alakít.

Hozzászólások