A Nemzeti Filmintézet (ami a Magyar Nemzeti Filmalap utódja) nyilvánosságra hozta, hogy az elkövetkező években milyen magyar filmek kerülnek majd a mozikba. Habár nem leszünk eleresztve, hiszen mindössze három alkotásról húzták le a leplet, mégis egyikük érdekesebb (meglepőbb), mint a másik. A három közül a legszokatlanabb kétségkívül a Hosszú Katinka életéről szóló film, ami több mint félmilliárd, egészen pontosan 559,7 millió forintból készül majd. Ezen kívül Gauder Áron francia koprodukciója és Kálomista László Tamás egész estét filmjének is megszavazták a támogatást.
A mindösszesen Katinka címre keresztelt alkotás forgatókönyvét Köbli Norbert (A berni követ, Az örök tél, Félvilág) jegyzi, a rendezője pedig Pálinkás Norbert lesz. A forgatás 65 napos lesz (ha minden jól megy), és Katinka hullámhegyeit és hullámvölgyeit mutatja majd be, beleértve a 2020-as tokiói nyári olimpiát is. A bemutatót idén karácsonyra tervezik. Gauder Áron, vagyis a mai napig kétes megítélésű Nyócker! rendezője a következő filmjét (Minden a rokonom) a franciákkal együtt készíti el, és nem élőszereplős, hanem animációs mozi lesz. Gauder mellett Bereményi Géza (A Hídember) írja a forgatókönyvet, ami az indián törzsek előtt fog tisztelegni.
A végére pedig A béke követei film érkezik, ami egy a magyarok számára érzékeny témát mutat majd be, nevezetesen a trianoni békeszerződést. A filmet Kálomista László Tamás és a Szíven szúrt ország egyik rendezője, Babos Tamás jegyzi. Az előzetes információk alapján az alkotás nem fog köntörfalazni, az elejétől a végéig bemutatja majd a trianoni döntés előzményeit és egyben következményeit.
Kiemelt kép: Hosszú Katinka (Fotó: Infostart)