Az élet egy olyan előadás főpróbája, amit sohasem tartanak meg.” – hangzik el ez a varázslatos, mély és elgondolkodtató mondat az Amélie csodálatos élete című alkotásban, amely ma húsz éve jelent meg.

A történet Amélie, egy naiv fiatal párizsi lány kalandját követi végig, melybe egy furcsa véletlennek köszönhetően csöppen bele. Amélie élete egyhangúan telik: egy Montmartre környéki bisztróban dolgozik felszolgálóként, a szomszédokkal pedig olyan bensőséges kapcsolatot tart fenn, mintha egy kisvárosban élne. Egy nap azonban váratlan fordulatot vesz az unalmas kis élete. Lakásának egy titkos zugában ugyanis egy kis dobozra talál, amely az előző lakó gyerekkori emléktárgyait tartalmazza. A lány elhatározza, hogy visszajuttatja a dobozt tulajdonosának. Ettől kezdve élete gyökeresen megváltozik. Kalandja közben pedig még egy különös, azonban igazán jóképű fiatalembert is megismer. Amélie egész életében segített azoknak, akiknek csak tudott, most viszont itt az idő, hogy környezete segítsen rajta… „Bárcsak lenne egy jó súgó, mint a színházban, aki a pinceablakból súgná a csattanós választ, hogy a félénkeké legyen az utolsó szó.”

A 2001-ben bemutatott francia-német romantikus vígjáték Párizs turisták által kedvelt negyedében, a Montmartre-on játszódik, és egyfajta szeszélyes, kissé idealizált módon mutatja be a várost. A produkció elnyerte a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó díjat az Európai Filmdíjon, valamint négy César-díjat zsebelt be legjobb film, legjobb rendező, legjobb filmzene és legjobb díszlet kategóriákban. Az Amélie csodálatos élete emellett két BAFTA-díjjal (legjobb díszlet és legjobb eredeti forgatókönyv) és öt Oscar-díj jelöléssel (legjobb látványtervezés, legjobb operatőr, legjobb idegen nyelvű film, legjobb eredeti forgatókönyv és legjobb hang) is gazdagodott bemutatását követően. A főbb szerepekben többek között Audrey Tautou, André Dussollier, Mathieu Kassovitz, Serge Merlin, Rufus, Lorella Cravotta, Yolande Moreau és Artus de Penguern láthatók.

Kiemelt kép: Audrey Tautou az Amélie csodálatos élete című filmben (Fotó: CineMániás)