A Netflix, vagyis világszerte a legnagyobb streaming szolgáltató több ezer elérhető filmmel és sorozattal, végre reagált a felhasználói igényekre, és behozatta Magyarországra is az ajándékkártya lehetőségét. A múltkor még arról ment a vita a platformot illetően, hogy beszüntette a 30 napos ingyenes próbaidőszakot, a minap viszont ezzel az egész ajándékkártya fizetéssel még több előfizetőre tehet szert akár rövid időn belül is.
Ennek az ajándékkártya lehetőségnek a lényege, hogy ha nem akarunk, akkor nem kell ezentúl havi szinten X összeget fizetnünk a Netflix tartalmaiért, hanem egy adott összegű utalványt „levásárolhatunk”. Öt, tíz, tizenöt és akár ötvenezer forint értékű kártyát is vehetünk, amit saját használatra vagy ajándékba adhatunk. Fontos ugyan megjegyezni, hogy az ajándékkártyás vásárlás esetén a rendszer nem havi, hanem napi szinten fogja jegyezni az összeget, és ezáltal fedezi a „lenézhető” összeget. A Netflix ajándékkártyáit novembertől lehet majd megvásárolni idehaza is a legtöbb számítástechnikai vagy ezekkel is foglalkozó üzletláncon belül (pl. Konzolvilág, Konzol Stúdió, Notebook.hu, Bestbyte, de akár a Penny is) – pontos elérhetőséget még nem közöltek.
Kiemelt kép: Netflix ajándékkártya (Fotó: Business Insider)