A The Walking Dead – akárcsak a Trónok harca – egyike azoknak a popkultúrát meghatározó és alakító alkotásoknak, amelyek nyomtatott formában és televíziós produkcióként is sikert sikerre halmoztak. A halálos, emberiséget közel teljesen kipusztító vírus elterjedése utáni állapotokat, az életben maradásért folytatott küzdelmet mutatja be a The Walking Dead, melyben az embereknek nem csak az élőholtaktól, hanem egymástól is rettegniük kell. A ma ismert civilizált világ ugyanis a törvényeivel és normáival együtt egy szempillantás alatt megszűnt. Ebben az “ember embernek farkasa” alaphelyzetben nem is a zombik félelmetesek igazán, hanem azok a szituációk, amelyek ijesztően valóságosak, és amelyek akár halálos vírustól függetlenül ma is bekövetkezhetnének.

A sokak által ismert The Walking Dead tévésorozat alapját Robert Kirkman horrorképregénye adja, amely 2003-tól tizenhat éven át egészen idén júniusig jelentkezett új számokkal. Habár az inspirációul szolgáló történet befejeződött, a sorozatot vetítő amerikai tévécsatorna, a hazánkban is jelen lévő AMC nem tervezi lezárni a The Walking Deadet – olyannyira nem, hogy nemrég bejelentették, elkészítik a harmadik posztapokaliptikus produkciójukat. A 2010-ben indult anyasorozat után 2015-ben mutatkozott be a Fear the Walking Dead, újabb öt év elteltével, 2020-ban pedig megérkezik a képernyőkre a The Walking Dead: World Beyond. A széria különlegessége, hogy az első olyan generációra fókuszál majd, akik a vírus elterjedése után, a zombikkal teli világban születtek és szocializálódtak.

A készülő sorozat színészgárdájához pedig most csatlakozott Julia Ormond brit színésznő, akit olyan szériákban láthatott már a magyar közönség is mint a Mad Man – Reklámőrültek (Marie Calvet), a Született boszorkányok (Joanna Beauchamp) és a CSI: New York-i helyszínelők (Gillian Whitford). Ormond alakítja majd az új szériában megjelenő egyik félelmetes erejű és nagy létszámú túlélőcsapat vezetőjét.

Kiemelt kép: Julia Ormond (fotó: Zach Dilgard/AMC)