Philip Pullman többszörösen díjnyertes és milliók által imádott steampunk fantasy regénysorozatát, az Északi fény-trilógiát már 2007-ben adaptálták egy igencsak félresikerült filmmé Nicole Kidmannel a főszerepben. Igazából nem is lett volna hatalmas csalódás vagy kudarc a mozi, de egy grandiózus, monumentális, több száz oldalas fantasy történetet nem lehet két órába belesűríteni. Éppen emiatt az HBO és a BBC tavaly nem is filmként, hanem sorozatként álmodta újra, és Az Úr sötét anyagai végre egy igencsak dicső feldolgozása lett Pullman regényeinek. És habár még csak most fog elstartolni a második évad, a készítők már a készülő harmadik felvonásról nyilatkoztak.
Az Északi fény-trilógia első darabját, Az arany iránytűt dolgozta fel Az Úr sötét anyagai első évada, a második szezon pedig értelemszerűen a második könyvet, A titokzatos kést fogja megcélozni. Így az esetleges (még hivatalosan be nem jelentett) harmadik felvonásra marad az utolsó regény, A borostyán látcső. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott a sorozat vezető producere, Joel Collins a Radio Timesnak, ahol is elmondta, hogy a harmadik történet rendkívül sok képi és narratívbeli komplexitást fog igényelni, így elkapkodni egyáltalán nem szeretnék. Az összes idejüket most erre szeretnék fordítani, és azonnal nyilatkozni fognak, ha lesz valamilyen kis hír. Az Úr sötét anyagai második évada most november 17-én fog debütálni az HBO GO-n.
Kiemelt kép: Az Úr sötét anyagai (Fotó: WallpaperAccess)