Június 24-től új nyári műsorrenddel jelentkezik az RTL Klub, és az előzetes tervekkel ellentétben mégsem küldte nyári pihenőre Bezár a bazár! című vetélkedőjét a TV2, így a legmelegebb hónapok is bőven szolgáltatnak izgalmakat a nézettségi versenyben. A hétfői összecsapást a TV2 nyerte, és a csata kedden is folytatódott.
Az RTL Klub két hét után kivette az esti sávból a Megtörve című török sorozatot, és 19:55 helyett június 24-től már 16:50-kor kezdődnek az akció-krimi epizódjai. A hétfői adás nem hozott jól, de legyőzte a vele egy időben vetített TV2-s Madárkát. A konkurens török sorozat azonban kedden revansot vett, és megverte az RTL-es szériát. A Megtörve 17:30-ig nagyon kis különbséggel ugyan vezette a nézettségi versenyt, fél hattól azonban a Madárka szárnyra kapott és jobban teljesített a reklámozóknak fontos 18-49 éves nézők körében. Kedden a Megtörve 5,9%-os gyenge közönségarányt hozott, szemben a Madárka szintén alacsony 6,3%-val.
Érdekesség, hogy a korábbi időpontra, 16:50 helyett 15:45-re pakolt Elif – A szeretet útján (6,9%) nem csak, hogy meg tudta verni a TV2-n vele egyszerre látható telenovellát, a Szerelmem, Ramónt (2,7%), de jobb eredményt is ért el, mint az utána adásba került Megtörve (5,9%).

A Megtörve két főszereplője (fotó: RTL Magyarország)
Annak ellenére, hogy a hétfőinél nagyobb különbség alakult ki a TV2 és az RTL Klub között 18-49-ben a főműsoridőben, az RTL Híradó megint parádésan teljesített, 22%-ot elérve verte a Tényeket (15,9%). A Fókusz ismét remek eredményt hozott, nagyot javult a hétfői számaihoz képest, és kedden 17,4%-ot produkált, azonban a műsor felénél a Bezár a bazár! átvette a vezetést, és a vetélkedő 19:40-től nem csak a magazin végét, hanem a Barátok köztöt is legyőzte. A Bazár 17,4%-os kiemelkedő közönségarányt szállított a TV2-nek 18-49-ben, és ezzel ismét a csatorna estéjének legerősebb tartalma lett. A Barátok közt számai hétfőhöz képest javultak, de így is gyengén ment, csak 11,8%-ot ért el.
A TV2-n látható Ninja Warrior Hungary ismétlés kedden is meglepően jó nézettséget hozott, 13,4%-os 18-49-ben mért közönségaránnyal megverte mindkét Magnum epizódot (7,3% és 5,2%). 21:45-től, azaz a második keddi Magnum-résztől az RTL Klubot este a TV2 mellett a Film+ is legyőzte az Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét (7,2%) című filmmel.
Hétfőről keddre tovább nőtt a TV2 előnye 18-49-ben az RTL Klubbal szemben a főműsoridőben, és a délutánra pakolt Megtörve kikapott a szintén gyengén teljesítő Madárkától, amelyet korábban az Elif – A szeretet útján szinte kivétel nélkül mindig legyőzött 18-49-ben. Az RTL Klubon jövő héttől ismét változik az esti kínálat, elindul az Oltári csajok, így a nézettségi verseny még hetekig éles és izgalmas maradhat.
Kiemelt kép: Jelenet a Madárkából (fotó: TV2)