November 11-én indul a TV2 vadonatúj őszi műsorstruktúrája, melyben három napi produkcióval szállnak ringbe a nézettségi versenyben. Mielőtt azonban bemutatkozhatnának a Mintaapák, elkezdődne a Nyomd a gombot, tesó! és az Újratervezés, a TV2 újratervezi jelenlegi kínálatát. Már csak két napig lenne érvényben a mostani műsorrend, de a csatorna úgy döntött, változtat rajta.

A tévézők október óta azt szokhatták meg, hogy a Tények Extra után a Palik László vezette sportvetélkedő, a Fuss család, fuss! adásait láthatják, és csak ezt követően kerül képernyőre a Séfek séfe. November 7-én és 8-án este azonban másfajta vetítési rend lesz érvényben. Mindkét napi műsor utolsó két része ugyanis egymás után, egy napon lesz látható. Csütörtökön, azaz ma 19:20-kor dupla epizóddal jelentkezik a Fuss család, fuss!, így elmarad a gasztroműsor, ám nem kell csüggedniük a rajongóknak, mivel pénteken 19 óra 20 perctől láthatják majd a Séfek séfe mindkét évadzáró adását.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Séfek séfe második évadából (fotó: TV2)