Nem megkésett április tréfa, valóban készülőben van egy olyan magyar musical, aminek központi témája a Neoton Família manapság is agyonjátszott dalai lesznek. Nagyon úgy fest a helyzet, hogy a magyar filmgyártás ezzel a projektjével szeretne arra az ösvényre lépni, amit a 2008-as Mamma Mia és annak tíz évvel később érkező folytatása, a Mamma Mia: Sose hagyjuk ABBA! kitaposott. A döntés persze nem hasraütés-szerűen született meg, hiszen a 2018-as második mozira legalább annyi jegyet sikerült eladniuk (szám szerint 573 ezret), mint amennyit az akkori év nagy slágerére, a Bosszúállók: Végtelen háborúra is (572 ezer).

A Film.hu számolt be arról, hogy a Nemzeti Filmintézet kettő és félmillió forintos támogatást ítélt meg a Neoton Família musicalre, amit egyelőre Szép nyári nap munkacímre kereszteltek el (nem véletlenül persze, hiszen akárcsak a Mamma Miánál, úgy itt is egy színpadon előadott musicalre fognak alapozni – nevezetesen Böhm György és Korcsmáros György 2009-es Operettszínházi bemutatójára). A film két fő producere Osváth Gábor és Zachar Gábor lett, míg a rendezői székbe Fazekas Csaba (a Swing, a Valaki kopog és számtalan 200 első randi epizód direktora) foglalt helyet. Fazekas a rendezés mellett a forgatókönyvet is jegyezni fogja.

Kiemelt kép: Neoton Família (Fotó: Szent László Napok)