(Az előző heti eredmények.) Véget ért a Cennet, és rögtön újabb török sorozatot is indított a helyén a TV2. A Bezár a bazár! ismét legyőzte A Konyhafőnököt, A Bank és a Barátok közt viszont továbbra is gyengélkednek. Nagyot esett a Főnök inkognitóban, és miközben minden szombat esti műsor szenved, A mi kis falunk megtörhetetlen.

115 rész után befejeződött a TV2 török sorozata, a Cennet, melynek utolsó három része kimagasló eredményeket hozott. A legtöbb nézőt a finálé előtti epizód érte el, közel félmillióan figyelték és várták izgatottan, mi lesz a kedvelt karakterek, Cennet, Melissa, Arzu és Kaya sorsa. A csatorna a sorozatzáró másnapján indította új török produkcióját, a Madárkát. Ahogyan az lenni szokott, alacsony nézettséggel nyitott az újdonság, de így is legyőzte a teljes lakosságban az RTL Klubon látható Elif – A szeretet útjánt, 18-49-ben azonban kikapott tőle. A Dunán látható Sorsok útvesztője napról napra szinte ugyanazt a nézettséget produkálja, és ismét a köztévé főadójának legnépszerűbb hétköznap esti műsora lett.

A Fókusz szerdát leszámítva minden nap kimagaslóan teljesített, és 18-49-ben ötből négyszer verte is a közös sávjukban a Bezár a bazárt!, a teljes lakosságban azonban a TV2 vetélkedője dominált. A Bazár új évada a kezdeti alacsony értékek óta szárnyal és nem csak az idősebb nézők körében, hanem a reklámozóknak fontos korosztályban is le tudja győzni a közös sávban az RTL Klubon futó veterán gasztroműsort. Mindezt úgy, hogy A Konyhafőnök a kezdeti bizonytalanságok után magára talált és remek eredményket szállít. A TV2 és az RTL Klub 19 és 21 óra között szinte fej-fej mellett halad a nézettségi versenyben.

A TV2 gyenge pontja A Bank, amely nem tudja megtartani az előtte futó vetélkedő kiemelkedő nézettségét, és nem csak A Konyhafőnök utolsó félórájától kap ki, hanem a mostanában gyengélkedő Barátok közttel szemben is alul marad. Az utána adásba kerülő Pénzt vagy éveket! azonban meglepő eredményeket produkál: Kasza Tibor műsora nem sokkal teljesít rosszabbul az RTL Klub késő esti produkcióinál, sőt a Toplistát és a Doktor Murphyt hetek óta le is győzi. A remek premierhez képest jelentősen visszaesett a harmadik adásra a Főnök inkognitóban nézettsége, és 18-49-ben csak a Gyertek át! hoz jó számokat a saját gyártások közül az RTL-en késő este.

Jelenet A mi kis falunkból (fotó: RTL Klub)

Szombaton szinte minden műsor, legyen az gyártott vagy vásárolt, alacsony nézőszámot generált, ellenben A mi kis falunk így a nyár kapujában is ugyanolyan erős, mint hetekkel ezelőtt. Sőt, így hogy minden más produkció gyengén teljesít körülötte, még parádésabbak az elért eredményei. A mi kis falunk 18-49-ben ismét a toplista élén zárt, teljes lakosságban azonban lecsúszott a dobogó legfelső fokáról, ugyanis a Tények nyerte a hetet. A TV2 híradója ebben a korosztályban öt alkalommal is nézettebb volt az RTL Híradónál, a fiatal felnőttek körében azonban kérlelhetetlen az RTL hírműsorának elsősége.

A Duna TV közvetítette idén is az Eurovíziós Dalfesztivált, melynek első elődöntőjében állt színpadra a magyar versenyő. Pápai Joci fellépését meglepően kevesen figyelték, ám még rosszabbul teljesített a nézettségi versenyben a második elődöntő (a 100 ezer nézőt sem érte el), a döntő pedig magyar résztvevő nélkül idehaza a tévézők körében érdektelenségbe fulladt, 150 ezren követték végig a közel 4 órás show-t. 10 év után ez az első alkalom, hogy nem jutott magyar énekes a döntőbe, vélhetően ezért is hozott évtizedes negatív rekordot az Eurovízió Magyarországon.

Hosszú idő után a TV2 egy estét sem tudott megnyerni 18-49-ben, még vasárnap is az RTL Klub volt a nézettebb csatorna.

Hétfő

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 244 ezer (10,2%), 18-49: 42 ezer (6,7%)
TV2: Cennet: 414 ezer (17,3%), 18-49: 61 ezer (9,7%)

RTL Klub: Híradó: 718 ezer (22,7%), 18-49: 207 ezer (21,9%)
TV2: Tények: 694 ezer (22%), 18-49: 126 ezer (13,5%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 269 ezer (7,6%), 18-49: 28 ezer (2,8%)

RTL Klub: Fókusz: 609 ezer (16,4%), 18-49: 200 ezer (17,7%)
TV2: Bezár a bazár!: 688 ezer (16,8%), 18-49: 200 ezer (15,3%)
RTL Klub: A Konyhafőnök: 630 ezer (14,9%), 18-49: 232 ezer (16,3%)
TV2: A Bank: 508 ezer (12,7%), 18-49: 150 ezer (10,4%)
RTL Klub: Barátok közt: 528 ezer (14,5%), 18-49: 125 ezer (9,1%)

RTL Klub: Főnök inkognitóban 1×03: 255 ezer (10,5%), 18-49: 84 ezer (8,9%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 241 ezer (10,8%), 18-49: 70 ezer (8,1%)

Kedd

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 236 ezer (8,4%), 18-49: 38 ezer (4,8%)
TV2: Cennet: 476 ezer (16,9%), 18-49: 93 ezer (11,7%)

RTL Klub: Híradó: 724 ezer (20,8%), 18-49: 198 ezer (19,6%)
TV2: Tények: 875 ezer (25,2%), 18-49: 194 ezer (19,2%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 267 ezer (6,9%), 18-49: 24 ezer (2%)

RTL Klub: Fókusz: 602 ezer (15,1%), 18-49: 200 ezer (16,2%)
TV2: Bezár a bazár!: 785 ezer (18,4%), 18-49: 229 ezer (17,1%)
RTL Klub: A Konyhafőnök: 662 ezer (15,3%), 18-49: 238 ezer (16,9%)
Duna TV: Eurovíziós Dalfesztivál – 1. elődöntő: 226 ezer (6,6%), 18-49: 66 ezer (5,3%)
TV2: A Bank: 511 ezer (12,6%), 18-49: 148 ezer (10,5%)
RTL Klub: Barátok közt: 559 ezer (14,9%), 18-49: 153 ezer (11,3%)

RTL Klub: Magnum 1×05: 230 ezer (8,7%), 18-49: 153 ezer (8,2%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 239 ezer (9,7%), 18-49: 69 ezer (7%)
RTL Klub: Házon kívül: 152 ezer (8,6%), 18-49: 45 ezer (6%)

Szerda

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 214 ezer (7,8%), 18-49: 44 ezer (5,6%)
TV2: Cennet: 433 ezer (16,7%), 18-49: 70 ezer (9,5%)

RTL Klub: Híradó: 673 ezer (19,5%), 18-49: 184 ezer (18,3%)
TV2: Tények: 820 ezer (23,8%), 18-49: 147 ezer (14,6%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 269 ezer (7,1%), 18-49: 28 ezer (2,5%)

RTL Klub: Fókusz: 541 ezer (13,7%), 18-49: 173 ezer (13,9%)
TV2: Bezár a bazár!: 761 ezer (18%), 18-49: 224 ezer (16,5%)
RTL Klub: A Konyhafőnök: 653 ezer (15,2%), 18-49: 235 ezer (16,5%)
TV2: A Bank: 535 ezer (13,5%), 18-49: 149 ezer (10,8%)
RTL Klub: Barátok közt: 573 ezer (15,7%), 18-49: 155 ezer (12%)

RTL Klub: Toplista: 240 ezer (9,6%), 18-49: 76 ezer (7,6%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 263 ezer (10,7%), 18-49: 87 ezer (8,9%)

Csütörtök

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 233 ezer (10,1%), 18-49: 46 ezer (7,4%)
TV2: Madárka: 347 ezer (15,6%), 18-49: 46 ezer (7,7%)

RTL Klub: Híradó: 667 ezer (22,7%), 18-49: 189 ezer (21,9%)
TV2: Tények: 651 ezer (22,2%), 18-49: 123 ezer (14,3%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 240 ezer (7,3%), 18-49: 17 ezer (1,7%)

RTL Klub: Fókusz: 604 ezer (17,4%), 18-49: 203 ezer (18,5%)
TV2: Bezár a bazár!: 789 ezer (20,1%), 18-49: 222 ezer (17,5%)
RTL Klub: A Konyhafőnök: 648 ezer (15,8%), 18-49: 235 ezer (17,2%)
Duna TV: Eurovíziós Dalfesztivál – 2. elődöntő: 90 ezer (%), 18-49: 21 ezer (1,7%)
TV2: A Bank: 519 ezer (13,1%), 18-49: 142 ezer (10,4%)
RTL Klub: Barátok közt: 577 ezer (15,3%), 18-49: 168 ezer (12,7%)

RTL Klub: Gyertek át!: 283 ezer (10,9%), 18-49: 116 ezer (11,4%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 241 ezer (9,5%), 18-49: 71 ezer (7,2%)

Péntek

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 218 ezer (10,4%), 18-49: 34 ezer (6,4%)
TV2: Madárka: 308 ezer (14,9%), 18-49: 33 ezer (6,3%)

RTL Klub: Híradó: 589 ezer (21,6%), 18-49: 129 ezer (18,5%)
TV2: Tények: 601 ezer (22%), 18-49: 89 ezer (12,7%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 240 ezer (8%), 18-49: 15 ezer (1,9%)

RTL Klub: Fókusz: 492 ezer (15,7%), 18-49: 155 ezer (17,5%)
TV2: Bezár a bazár!: 706 ezer (19,5%), 18-49: 213 ezer (20%)
RTL Klub: A Konyhafőnök: 616 ezer (15,9%), 18-49: 209 ezer (17,2%)
TV2: A Bank: 483 ezer (12,5%), 18-49: 139 ezer (10,4%)
RTL Klub: Barátok közt: 586 ezer (16,1%), 18-49: 152 ezer (11,8%)

RTL Klub: Doktor Murphy 2×15: 297 ezer (10,8%), 18-49: 89 ezer (8,4%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 312 ezer (12%), 18-49: 121 ezer (11,9%)

Szombat

TV2: Alex felügyelő: 194 ezer (9,6%), 18-49: 42 ezer (6,9%)
Duna TV: Gasztroangyal: 231 ezer (11,2%), 18-49: 3 ezer (0,6%)

RTL Klub: Híradó: 440 ezer (17,2%), 18-49: 102 ezer (14,2%)
TV2: Tények: 480 ezer (18,6%), 18-49: 78 ezer (10,8%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 236 ezer (8,1%), 18-49: 17 ezer (2%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 376 ezer (12,3%), 18-49: 113 ezer (12,5%)
TV2: Csábítunk és védünk: 337 ezer (10,1%), 18-49: 94 ezer (9,2%)
Duna TV: Egynyári kaland 4×04: 74 ezer (2,2%), 18-49: 3 ezer (0,3%)
RTL Klub: A mi kis falunk 3×14: 821 ezer (22,5%), 18-49: 319 ezer (27,3%)

Duna TV: Eurovíziós Dalfesztivál – Döntő: 145 ezer (5,8%), 18-49: 42 ezer (4,1%)
RTL Klub: Faterok motoron: 272 ezer (8,3%), 18-49: 143 ezer (11,4%)
TV2: Az olasz meló: 284 ezer (8,6%), 18-49: 82 ezer (6,5%)

Vasárnap

Duna TV: Borbás Marcsi szakácskönyve: 137 ezer (5,3%), 18-49: 20 ezer (2,4%)

RTL Klub: Híradó: 577 ezer (18,5%), 18-49: 169 ezer (17,2%)
TV2: Tények: 620 ezer (19,8%), 18-49: 150 ezer (15,3%)

RTL Klub: A Karib-tenger kalózai 5.: 406 ezer (9,8%), 18-49: 217 ezer (14,9%)
TV2: A függetlenség napja: 375 ezer (9,1%), 18-49: 170 ezer (11,7%)
Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 218 ezer (5%), 18-49: 18 ezer (1,2%)
TV2: Fák jú, tanár úr! 2.: 136 ezer (6,8%), 18-49: 64 ezer (7,8%)
RTL Klub: Godzilla: 82 ezer (3,8%), 18-49: 48 ezer (5,6%)