(Az előző heti eredmények.) Hétfőn és kedden debütált az RTL Klub nyári műsorrendje, és az első két nap meglepően gyengén teljesített a csatorna. Szerdán azonban feltámadtak és csütörtökön már ismét legyőzték a TV2-t. Pénteken azonban mélypontra jutottak, a hetet pedig surranópályán egy sportközvetítés nyerte meg.

A TV2 délutáni török sorozata, a Madárka nézettsége úgy tűnik, stabilizálódott, bár ez nem túlságosan jó eredmény. A teljes lakosság körében a Cennethez képest jóval gyengébben teljesít a sorozat, de ezekkel a számokkal is legyőzi az RTL Klubos konkurensét, az Elif – A szeretet útjánt. Az Elif azonban ötből négyszer megverte a Madárkát a reklámozóknak fontos, 18-49-es korosztályban. A nyári idő a Duna török sorozatára, a Sorsok útvesztőjére sincs túl jó hatással, kissé megfogyatkozott a nézettsége, azonban így is a hétköznap esték legnézettebb köztévés tartalma maradt.

A Tények június 10-tól hosszabb adásidővel jelentkezik, és továbbra is erős számokat hoz, azonban némileg csökkent a dominanciája, és hétből csak négyszer tudott nyerni az RTL Híradó ellen a teljes lakosságban. Az RTL Klubos hírműsor 18-49-ben minden nap jobb nézettséget ért el, mint a konkurencia. Ezt kihasznált a Fókusz is, mely hétfőtől csütörtökig fokozatosan emelkedő, parádés számokat produkált, pénteken azonban összeesett a nézettsége. Múlt hét hétfőn elindult az RTL új török sorozata, a Megtörve, mely gyengén kezdett és bár keddre tovább csökkent, szerdán és csütörtökön nőni tudott, ám pénteken, akárcsak a Fókusz, mélypontra jutott. Mivel pénteken a Bezár a bazár! remekül ment a TV2-n, nem tudjuk, mitől dőlhetett be ezen a napon az RTL Klub két műsora is.

Jelenet a Megtörve című sorozatból (fotó: RTL Magyarország)

A Bazár azonban nem csak pénteken hozott lehengerlő számokat: a tervekkel ellentétben képernyőre tűzött hétfői adás ugyan közepesen, a többi viszont kiemlekedően teljesített. A TV2 vetélkedője mindkét korosztályban legyőzte a vele egy időben vetített török sorozat, a Megtörve epizódjait, és többször a Fókusznál is nézettebb tudott lenni. Nem ment viszont ilyen jól A Bank, amely már a 10%-os lélektani határt sem ér el, és kikapott a Barátok közttől. Az RTL Klub szappanoperája az alacsony nézettségű felvezetés és az új időpont miatt kedden és szerdán gyengén teljesített, csütörtökön azonban tarolt, és bár pénteken bezuhant a csatorna, Berényiék mind 18-49-ben, mint a teljes lakosság körében közepes szinten maradtak.

Kedden közvetítette az M4 Sport a Magyarország – Wales futballmérkőzést, melyre rengetegen voltak kíváncsiak. 18-49-ben ez a műsor lett a hét legnézettebb tartalma. Ugyanezen a napon a közmédia egy másik adója, az M1 is kimagasló nézettséget ért el, a Dunán balesetet szenvedett hajó, a Hableány kimentését élőben sugározták, és az esetet szakértőkkel beszéltek át, mind a reggeli, mind a délelőtti, mind pedig a délutáni hírblokkokra rengetegen voltak kíváncsiak.

Késő este több új sorozatot is indított az RTL Klub: szerdán debütált a Mr. Whiskey című akciósorozat, mely gyenge számokat ért el, és az aznapi második részére sokan nem kapcsoltak vissza. Pénteken este került adásba az Isten belájkolt című dramedy, mely közepesen nyitott és viszonylag jól megtartotta a nézőket a második epizódra is. A keddenként dupla résszel vetített Magnum katasztrofálisan teljesített, miközben A mi kis falunk ismétlése csütörtökön remek eredményeket hozott. A Pénzt vagy éveket! könnyen legyőzte 18-49-ben a Magnumot és a Mr. Whiskey-t is.

Szombaton este befejeződött az Egynyári kaland, sajnos nem tudott jó nézettséggel zárni a sorozat, és csak 100 ezren követték figyelemmel a búcsúzó epizódot.

18-49-ben, az esti, heti csatornaátlagot vizsgálva átvette a TV2 a vezetést, 10,8%-ot ért el szemben az RTL Klub 10,2%-val. A múlt héten az RTL Klub mindössze három estét tudott megnyerni.

Hétfő

RTL Klub: Híradó: 664 ezer (21,4%), 18-49: 179 ezer (17,7%)
TV2: Tények: 670 ezer (21,6%), 18-49: 147 ezer (14,5%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 170 ezer (5,3%), 18-49: 19 ezer (1,9%)

RTL Klub: Fókusz: 560 ezer (17,1%), 18-49: 173 ezer (16,2%)
TV2: Tények Különkiadás: 583 ezer (17,9%), 18-49: 137 ezer (12,7%)
RTL Klub: Megtörve: 425 ezer (11,2%), 18-49: 128 ezer (10%)
TV2: Bezár a bazár!: 637 ezer (17,1%), 18-49: 166 ezer (13,3%)

TV2: A kém, aki dobott engem: 291 ezer (8,7%), 18-49: 126 ezer (9,5%)
RTL Klub: Ütközés: 236 ezer (7,2%), 18-49: 91 ezer (6,9%)

Kedd

TV2: Madárka: 288 ezer (13,4%), 18-49: 48 ezer (8,3%)
RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 207 ezer (9,6%), 18-49: 42 ezer (7,3%)

RTL Klub: Híradó: 663 ezer (23,9%), 18-49: 152 ezer (20,2%)
TV2: Tények: 611 ezer (21,8%), 18-49: 126 ezer (16,5%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 201 ezer (6,8%), 18-49: 23 ezer (2,8%)

RTL Klub: Fókusz: 515 ezer (16,4%), 18-49: 152 ezer (16,5%)
TV2: Bezár a bazár!: 680 ezer (19,5%), 18-49: 195 ezer (18,2%)
RTL Klub: Megtörve: 349 ezer (9,6%), 18-49: 103 ezer (9,1%)
M4 Sport: Futball: Magyarország – Wales: 465 ezer (13,6%), 18-49: 196 ezer (16,2%)
TV2: A Bank: 401 ezer (10,4%), 18-49: 97 ezer (7,3%)
RTL Klub: Barátok közt: 402 ezer (10,1%), 18-49: 116 ezer (8,8%)

RTL Klub: Magnum 1×09: 170 ezer (4,8%), 18-49: 45 ezer (3,4%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 218 ezer (8,7%), 18-49: 61 ezer (5,9%)
RTL Klub: Magnum 1×10: 147 ezer (6%), 18-49: 35 ezer (3,5%)

Szerda

TV2: Madárka: 260 ezer (12,5%), 18-49: 23 ezer (4,5%)
RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 227 ezer (10,9%), 18-49: 38 ezer (7,5%)

RTL Klub: Híradó: 621 ezer (23,9%), 18-49: 148 ezer (22,3%)
TV2: Tények: 545 ezer (20,7%), 18-49: 88 ezer (13%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 209 ezer (7,5%), 18-49: 16 ezer (2,3%)

RTL Klub: Fókusz: 503 ezer (17%), 18-49: 145 ezer (17,6%)
TV2: Bezár a bazár!: 622 ezer (18,7%), 18-49: 154 ezer (15,8%)
RTL Klub: Megtörve: 387 ezer (11,1%), 18-49: 105 ezer (10,1%)
TV2: A Bank: 417 ezer (11,4%), 18-49: 112 ezer (9%)
RTL Klub: Barátok közt: 495 ezer (12,9%), 18-49: 124 ezer (10,2%)

RTL Klub: Mr. Whiskey 1×01: 251 ezer (7,3%), 18-49: 80 ezer (6,5%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 219 ezer (9,8%), 18-49: 80 ezer (8,9%)
RTL Klub: Mr. Whiskey 1×02: 156 ezer (6,4%), 18-49: 48 ezer (5%)

Csütörtök

TV2: Madárka: 270 ezer (13,1%), 18-49: 30 ezer (5,9%)
RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 235 ezer (11,3%), 18-49: 44 ezer (8,5%)

RTL Klub: Híradó: 573 ezer (22,6%), 18-49: 141 ezer (20,9%)
TV2: Tények: 619 ezer (24,2%), 18-49: 115 ezer (16,8%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 211 ezer (7,7%), 18-49: 14 ezer (1,9%)

RTL Klub: Fókusz: 492 ezer (17,2%), 18-49: 154 ezer (18,7%)
TV2: Bezár a bazár!: 633 ezer (20,2%), 18-49: 169 ezer (18,2%)
RTL Klub: Megtörve: 407 ezer (12,1%), 18-49: 114 ezer (11,1%)
TV2: A Bank: 373 ezer (10,6%), 18-49: 101 ezer (8,4%)
RTL Klub: Barátok közt: 569 ezer (15,5%), 18-49: 176 ezer (14,4%)

RTL Klub: A mi kis falunk (ism.): 329 ezer (10,9%), 18-49: 116 ezer (10,7%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 174 ezer (7,6%), 18-49: 45 ezer (5,2%)
RTL Klub: A mi kis falunk (ism.): 255 ezer (12,8%), 18-49: 87 ezer (10,9%)

Péntek

TV2: Madárka: 247 ezer (11,8%), 18-49: 31 ezer (5,6%)
RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 201 ezer (9,6%), 18-49: 38 ezer (6,9%)

RTL Klub: Híradó: 512 ezer (20,3%), 18-49: 122 ezer (18,2%)
TV2: Tények: 555 ezer (21,9%), 18-49: 81 ezer (12,1%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 218 ezer (8,3%), 18-49: 19 ezer (2,8%)

RTL Klub: Fókusz: 379 ezer (13,5%), 18-49: 82 ezer (10,7%)
TV2: Bezár a bazár!: 607 ezer (19,7%), 18-49: 151 ezer (17%)
RTL Klub: Megtörve: 323 ezer (9,9%), 18-49: 78 ezer (7,9%)
TV2: A Bank: 366 ezer (10,8%), 18-49: 101 ezer (8,9%)
RTL Klub: Barátok közt: 479 ezer (13,6%), 18-49: 128 ezer (11,4%)

RTL Klub: Isten belájkolt 1×01: 263 ezer (8,6%), 18-49: 104 ezer (9,5%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 187 ezer (8,4%), 18-49: 60 ezer (6,8%)
RTL Klub: Isten belájkolt 1×02: 214 ezer (9,8%), 18-49: 85 ezer (9,6%)

Szombat

TV2: Alex felügyelő: 238 ezer (10,4%), 18-49: 49 ezer (6,7%)
Duna TV: Gasztroangyal: 248 ezer (10,7%), 18-49: 13 ezer (1,8%)

RTL Klub: Híradó: 502 ezer (19,2%), 18-49: 105 ezer (13,6%)
TV2: Tények: 513 ezer (19,7%), 18-49: 92 ezer (11,9%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 222 ezer (8,3%), 18-49: 6 ezer (0,8%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 373 ezer (13,7%), 18-49: 113 ezer (13,6%)
TV2: Bridget Jones naplója: 239 ezer (8,3%), 18-49: 94 ezer (10,7%)
Duna TV: Egynyári kaland 4×08: 100 ezer (3,5%), 18-49: 9 ezer (1,1%)

RTL Klub: Megint 17: 275 ezer (8,6%), 18-49: 117 ezer (11,3%)
Duna TV
: Családi vakáció: 129 ezer (3,9%), 18-49: 24 ezer (2,3%)
TV2: A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó: 162 ezer (5,2%), 18-49: 70 ezer (6,2%)
RTL Klub: Azt beszélik…: 162 ezer (7,2%), 18-49: 75 ezer (8,2%)

Vasárnap

Duna TV: Borbás Marcsi szakácskönyve: 170 ezer (6%), 18-49: 10 ezer (1,2%)

RTL Klub: Híradó: 659 ezer (20,8%), 18-49: 193 ezer (19,2%)
TV2: Tények: 588 ezer (18,6%), 18-49: 149 ezer (14,8%)

RTL Klub: Amerika Kapitány: A tél katonája: 273 ezer (7,4%), 18-49: 139 ezer (11,1%)
TV2: A Viszkis: 330 ezer (8,9%), 18-49: 138 ezer (11%)
TV2: Apádra ütök: 149 ezer (6%), 18-49: 93 ezer (9,2%)
RTL Klub: Sherlock Holmes: 124 ezer (6,1%), 18-49: 67 ezer (7,8%)

Kiemelt kép: Pillanat a Bezár a bazár! adásából (fotó: TV2)