(Az előző heti eredmények.) Elindult az Áll az alku új évada, és a táskanyitogatás a fiatalabbakat nem igazán csigázta fel így a nyár derekán. Kezd leereszteni a Bezár a bazár! lufija, miközben A mi kis falunk mindent letarolt csütörtökön és pénteken. Jó pár nézőt elvitt szerdán a foci a két nagy csatornától, miközben a filmes kábeladók lubickolnak a nyári melegben.

Egyre jobban csökkennek a délutáni műsorok nézettségei, ami egyfelől betudható a nyárnak, a szabadságoknak, szüneteknek és annak, hogy ezek miatt az emberek egyre később kapcsolják csak be a tévékészülékeket. Azonban azt sem szabad kihagyni az egyenletből, hogy talán egyik délutáni sorozat, sem a Megtörve, sem a Madárka nem érdekes annyira a tévénézők számára, hogy a híradók előtt benyomják a távirányító gombját. A TV2-s török produkció pár hete növekedésnek indult, azonban ismét megzuhant, az RTL Klubon látható két napi török széria pedig mindkét korosztályban gyengén hoz. A reklámozóknak fontos, 18-49 évesek körében fej-fej mellett halad a két adó délutáni kínálata.

Ugyanebben a korosztályban hétből ötször győzött az RTL Híradó a Tényekkel szemben, míg a TV2-s hírműsor a teljes lakosságban ért el ugyanilyen arányú sikert. A Fókusz a múlt héten meglepően felemás eredményeket szállított, és a korábbi számaihoz képest gyengén ment. 18-49-ben így is nyert a Bezár a bazár!-ral szemben, a teljes lakosság körében viszont kikapott a vetélkedőtől. A TV2-s gameshow három hónapja van képernyőn, és szinte megingás nélkül kiválóan teljesített hosszú időn át. A múlt héten azonban többször is alacsony nézettséget produkált a reklámozóknak fontos korosztályban, és keddet leszámítva minden nap kikapott az RTL Klubtól. A Bazár azonban teljesben továbbra is kiemelkedő, minden nap nézettebb volt a riválisainál.

Fotó: TV2

A múlt héten indult az Áll az alku új évada, és 18-49-ben hétfőn elég rosszul indított a produkció. A közönségaránya keddre és szerdára még tovább csökkent, csütörtök-péntekre viszont nőni tudott. Ezek a 10% alatti eredmények nem tekinthetőek jónak, annak fényében főleg, hogy a Bezár a bazár! duplázva is jobban hozott az este kilenc órási sávban. Gundel Takács Gábor vetélkedője azonban az előző szezonokban sem 18-49-ben, hanem a teljes lakosságban volt erős, és az Alku a nyári meleg ellenére ismét jól teljesít ebben a korcsoportban. Jól tartja meg a Bazár nézőit, bár ez csak sovány vigasz, ugyanis kikap A mi kis falunktól és a Barátok közttől is.

Az RTL Klub két, naponta jelentkező sorozata mindkét korosztályban remek számokat hozott. A mi kis falunkból csütörtökön kezdte el ismételni a csatorna a harmadik, legutóbbi évadot, amelyet még sehol sem ismételtek meg. Ennek pedig meg is lett az eredménye: a szezonnyitó két epizód mindent letarolt csütörtökön és pénteken. A harmadik évad első (20,6%) és második része (21,4%) egészen parádés közönségarányt értek el a 18 és 49 év közötti nézők körében, amelyek nem csak nyáron kimagaslóak, hanem ősszel is azok lennének. Ebben a korosztályban A mi kis falunk lett a hét legnézettebb műsora, teljesben az RTL Híradó végzett az élen. A döbbenetesen erős Falunk ismétléseket kihasználta a Barátok közt és a legjobb eredményeit a hét végén érte el.

Szerdán este közvetítette az M4 Sport a Ludogorec Razgrad – Ferencvárosi TC Bajnokok ligája-mérkőzést, amely mindkét nagy adótól elvett jó pár tévénézőt. Azonban a futball sem lehet egyedüli “mentség” arra, miért szerepelt katasztrofálisan késő este a Showder Klub az RTL Klubon. A késő esti tartalmak sem az RTL Klubon, sem a TV2-n nem értek el jó nézettségeket, ellenben a filmcsatornák mind növelték számaikat. A Film+-ról nyolc, a TV2 Csoportos riválisáról pedig három film került be a legnézettebb ötven produkció közé a múlt héten 18-49-ben, ezek közül kettő, a Nyomás utána (Film+) és a Lucy (Mozi+) a top 10-be is bejutott.

Az RTL Klub 18-49-ben hat estét is megnyert, és több mint 2 százalékponttal verte meg a heti, főműsoridős átlagot tekintve a TV2-t.

Hétfő

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 173 ezer (10%), 18-49: 21 ezer (4,8%)
RTL Klub
: Megtörve: 167 ezer (8,2%), 18-49: 23 ezer (4,1%)
TV2: Madárka: 256 ezer (12,6%), 18-49: 40 ezer (7,1%)

RTL Klub: Híradó: 580 ezer (22,1%), 18-49: 144 ezer (20,1%)
TV2: Tények: 591 ezer (22,7%), 18-49: 90 ezer (12,7%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 234 ezer (8,1%), 18-49: 18 ezer (2,2%)

RTL Klub: Fókusz: 449 ezer (14,3%), 18-49: 163 ezer (16,8%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.): 593 ezer (17,8%), 18-49: 140 ezer (13,5%)
RTL Klub: A mi kis falunk (ism.): 542 ezer (14,5%), 18-49: 180 ezer (15,2%)
TV2: Áll az alku: 500 ezer (12,7%), 18-49: 130 ezer (9,9%)
Duna TV: Agatha Raisin 2×01: 63 ezer (1,6%), 18-49: 5 ezer (0,5%)
RTL Klub: Barátok közt: 590 ezer (14,9%), 18-49: 174 ezer (13%)

RTL Klub: A Tanár (ism.): 263 ezer (8,1%), 18-49: 92 ezer (7,4%)
TV2: A legbátrabb páros (ism.): 210 ezer (8,1%), 18-49: 72 ezer (7%)
RTL Klub: Isten veled, Magyarország: 172 ezer (8,9%), 18-49: 55 ezer (7,2%)

Kedd

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 164 ezer (9,5%), 18-49: 30 ezer (6,8%)
RTL Klub
: Megtörve: 173 ezer (8,5%), 18-49: 34 ezer (6,3%)
TV2: Madárka: 286 ezer (14%), 18-49: 39 ezer (7,1%)

RTL Klub: Híradó: 541 ezer (20,4%), 18-49: 125 ezer (17,9%)
TV2: Tények: 594 ezer (22,6%), 18-49: 103 ezer (15%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 202 ezer (7%), 18-49: 10 ezer (1,3%)

RTL Klub: Fókusz: 423 ezer (13,4%), 18-49: 115 ezer (12%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.): 585 ezer (17,5%), 18-49: 147 ezer (14%)
RTL Klub: A mi kis falunk (ism.): 552 ezer (14,9%), 18-49: 199 ezer (16%)
TV2: Áll az alku: 411 ezer (10,6%), 18-49: 117 ezer (8,8%)
RTL Klub: Barátok közt: 574 ezer (14,6%), 18-49: 181 ezer (13,5%)

RTL Klub: Magnum 1×19: 286 ezer (8,7%), 18-49: 88 ezer (7,1%)
TV2: A legbátrabb páros (ism.): 234 ezer (8,4%), 18-49: 81 ezer (7,5%)
RTL Klub: Magnum 1×20: 208 ezer (9,1%), 18-49: 76 ezer (8,5%)

Szerda

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 158 ezer (9%), 18-49: 26 ezer (5,4%)
RTL Klub
: Megtörve: 143 ezer (7,2%), 18-49: 31 ezer (5,6%)
TV2: Madárka: 268 ezer (13,5%), 18-49: 31 ezer (5,6%)

RTL Klub: Híradó: 544 ezer (21,1%), 18-49: 116 ezer (15,7%)
TV2: Tények: 573 ezer (22,4%), 18-49: 99 ezer (13,5%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 238 ezer (8,6%), 18-49: 24 ezer (3%)

RTL Klub: Fókusz: 414 ezer (13,7%), 18-49: 133 ezer (14,8%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.): 496 ezer (15,4%), 18-49: 110 ezer (11,2%)
M4 Sport: Bajnokok Ligája: Ludogorec Razgrad – Ferencvárosi TC: 314 ezer (8,9%), 18-49: 112 ezer (10,2%)
RTL Klub: A mi kis falunk (ism.): 521 ezer (14,2%), 18-49: 167 ezer (14,3%)
TV2: Áll az alku: 407 ezer (10,7%), 18-49: 97 ezer (7,7%)
RTL Klub: Barátok közt: 511 ezer (13,4%), 18-49: 118 ezer (9,1%)

RTL Klub: A Showder Klub bemutatja: 131 ezer (4,4%), 18-49: 36 ezer (3,3%)
TV2: A legbátrabb páros (ism.): 269 ezer (10,6%), 18-49: 93 ezer (9,4%)
RTL Klub: Mr. Whiskey 1×10: 67 ezer (3,5%), 18-49: 25 ezer (3,2%)

Csütörtök

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 158 ezer (8,7%), 18-49: 24 ezer (5,2%)
RTL Klub
: Megtörve: 170 ezer (8%), 18-49: 34 ezer (6,1%)
TV2: Madárka: 287 ezer (13,5%), 18-49: 34 ezer (6,1%)

RTL Klub: Híradó: 548 ezer (20,1%), 18-49: 122 ezer (15,7%)
TV2: Tények: 629 ezer (23,2%), 18-49: 134 ezer (17,4%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 214 ezer (7,3%), 18-49: 24 ezer (2,9%)

RTL Klub: Fókusz: 417 ezer (13,2%), 18-49: 131 ezer (13,8%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.): 536 ezer (16%), 18-49: 114 ezer (11,1%)
RTL Klub: A mi kis falunk (ism.): 639 ezer (17,1%), 18-49: 247 ezer (20,6%)
TV2: Áll az alku: 410 ezer (10,7%), 18-49: 103 ezer (8%)
RTL Klub: Barátok közt: 594 ezer (15,6%), 18-49: 185 ezer (14,3%)

RTL Klub: Végeredmény: 179 ezer (7,4%), 18-49: 83 ezer (8,6%)
TV2: A legbátrabb páros (ism.): 233 ezer (8,8%), 18-49: 65 ezer (6,3%)

Péntek

RTL Klub: Megtörve: 152 ezer (7,4%), 18-49: 26 ezer (4,9%)
TV2: Madárka: 268 ezer (12,9%), 18-49: 35 ezer (6,6%)

RTL Klub: Híradó: 515 ezer (19,8%), 18-49: 97 ezer (13,9%)
TV2: Tények: 613 ezer (23,7%), 18-49: 111 ezer (16,1%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 212 ezer (7,6%), 18-49: 17 ezer (2,4%)

RTL Klub: Fókusz: 393 ezer (13,2%), 18-49: 116 ezer (13,7%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.): 534 ezer (17,2%), 18-49: 117 ezer (13,3%)
RTL Klub: A mi kis falunk (ism.): 602 ezer (17,6%), 18-49: 214 ezer (21,4%)
TV2: Áll az alku: 452 ezer (12,5%), 18-49: 120 ezer (10,5%)
RTL Klub: Barátok közt: 572 ezer (15,4%), 18-49: 167 ezer (14,2%)

RTL Klub: Isten belájkolt 1×11: 219 ezer (7,1%), 18-49: 92 ezer (8%)
TV2: A legbátrabb páros (ism.): 243 ezer (9,4%), 18-49: 74 ezer (7,2%)
RTL Klub: Isten belájkolt 1×12: 139 ezer (6,%), 18-49: 59 ezer (6,3%)

Szombat

TV2: Alex felügyelő: 182 ezer (8,5%), 18-49: 30 ezer (4,5%)
Duna TV: Gasztroangyal: 176 ezer (8,2%), 18-49: 7 ezer (1%)

RTL Klub: Híradó: 525 ezer (21%), 18-49: 119 ezer (16,7%)
TV2: Tények: 510 ezer (20,5%), 18-49: 88 ezer (12,5%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 225 ezer (8,5%), 18-49: 21 ezer (2,7%)

RTL Klub: Repcsik: A mentőalakulat: 194 ezer (6,7%), 18-49: 82 ezer (9,8%)
TV2: Transformers 3.: 192 ezer (6,2%), 18-49: 98 ezer (10%)
Duna TV: Az öreg hölgy és a testőr: 181 ezer (6%), 18-49: 10 ezer (1,2%)
RTL Klub: Batman: Kezdődik: 188 ezer (6,4%), 18-49: 89 ezer (8,1%)
Duna TV: Toszkán szépség: 136 ezer (4,3%), 18-49: 14 ezer (1,2%)
TV2: Jurassic Park 3.: 111 ezer (5%), 18-49: 66 ezer (7,4%)

Vasárnap

Duna TV: Hogy volt!?: 147 ezer (5,7%), 18-49: 9 ezer (1,2%)

RTL Klub: Híradó: 639 ezer (21,3%), 18-49: 160 ezer (18,8%)
TV2: Tények: 505 ezer (16,9%), 18-49: 78 ezer (9,2%)

RTL Klub: Cobra 11: 329 ezer (9,5%), 18-49: 108 ezer (10%)
TV2: Görögbe fogadva: 256 ezer (7%), 18-49: 88 ezer (7,5%)
Duna TV: Zuhanás a szerelembe: 148 ezer (3,8%), 18-49: 20 ezer (1,6%)
RTL Klub: Az Acélember: 255 ezer (7%), 18-49: 121 ezer (9%)
TV2: Anya, lánya, unokája: 223 ezer (6,6%), 18-49: 73 ezer (5,6%)
Duna TV: Hétköznapi emberek: 91 ezer (2,7%), 18-49: 18 ezer (1,4%)

Kiemelt kép: Jelenet A mi kis falunkból (fotó: RTL Magyarország)