(Az előző heti eredmények.) Az új médiatörvény miatt megváltozott az RTL Híradó és a Tények is, a TV2 ráadásul indított egy vadonatúj hírműsort, ami elsőre nem tűnik rossz döntésnek. A mi kis falunk továbbra is lehengerlően magas nézettséget hoz, de a hét meglepetésnyertese ezúttal nem egy saját produkció, hanem egy film lett, nem éppen meglepő főszereplőpárossal. Vasárnap délután pedig sokan kapcsolódtak be a Forma-1-es Magyar Nagydíj közvetítésébe.

A múlt héthez képest délután nem sok változás történt, mind a három török sorozat, az Elif – A szeretet útján és a Megtörve az RTL Klubon, valamint a már dupla részekkel jelentkező Madárka a TV2-n is gyengén teljesített. A Madárka ugyan a teljes lakosság körében megőrizte vezető pozícióját a délutáni sávokban, így is messze alulteljesít, és a reklámozóknak fontos, 18-49 éves nézők körében talán minden eddigi TV2-s török sorozatnál rosszabb eredményeket produkál. A Dunán hétköznap esténként adásba kerülő Sorsok útvesztője kapcsán most sem lehet semmi változásról beszámolni, akik nézik a közmédia maratoni hosszúságú török szappanoperáját, azok kitartanak, és új nézőket pedig nem nagyon sikerül leültetni a történet elé.

Hétfőn brutális nézettséggel nyitott a Tények Plusz, amelyben exkluzív interjút láthattak a nézők a TV2 egykori tulajdonosának, Andy Vajnának az özvegyével. Az adás mind a teljes lakosság, mind a 18-49 évesek körében tarolt és legyőzte az RTL Híradót. Keddtől valamicsként mérséklődött a Tények és a Tények Plusz fölénye, de a teljes lakosságban a csökkenés ellenére is meg tudta őrizni elsőségét. A reklámozóknak fontos korosztályban ez már nem mondható el, ugyanis az exkluzív témák ellenére keddtől rendre kikaptak az RTL Híradótól. Azaz bár mindkét hírműsorszámban történt változás, a nézettségi verseny állása szinte ugyanaz maradt, mint korábban volt.

Jelenet A mi kis falunkból (fotó: RTL Klub)

Ez igaz A mi kis falunkra is, amely ismét dominálta a hét minden estéjét, egyedül kedden nem hozott kiemelkedően, ugyanis a Dunán adásba került Valletta – Ferencváros futballmérkőzés sok nézőt elvett az RTL-es sorozattól. A többi napon azonban parádés eredményeket szállított, és nem talált legyőzőre. A heti összesített toplistákon 18-49-ben az első helyet szerezte meg, a teljes lakosság körében azonban csak második lett, ugyanis a Tények Plusz végzett az élen. A Bezár a bazár! láthatóan meggyengült, de csak a 18-49 évesek körében ugyanis teljesben még most, három hónappal a szezonpremier után is képes megverni az RTL Klubot. Az Áll az alku azonban rémesen gyengén teljesített.

A Barátok közt meglepő módon nem tudta kihasználni most sem A mi kis falunk remek számait, és míg a teljes lakosságban jól megy, a fiatal felnőttek körében hullámzó értékeket hoz, közepes átlaggal. Miközben a hétköznapi főműsoridő nagy részét az RTL Klub nyeri 18-49-ben, a késő estékből hármat a TV2 zsebelt be a Jack Reacher 1-2. és az Erőnek erejével című filmeknek köszönhetően. Szombaton nyert az RTL Klub, de semmi kirívó nem történt, ellenben a vasárnap már számos izgalmat tartogatott. Sokan követték figyelemmel a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, a közvetítés 18-49-ben a hét második legnézettebb tartalma lett. Este pedig meglepetésre nem talált legyőzőre a Film+-on adásba került Bud Spencer és Terence Hill-film. Az ...és megint dühbe jövünk kimagasló, 11,9%-os közönségaránnyal maga mögé utasította az RTL Klubot és a TV2-t a 18 és 49 év közti korosztályban.

A múlt héten, a 18-49 évesek körében, a főműsoridőben mért csatornaátlagot tekintve az RTL Klub majdnem 4 százalékpontot vert a TV2-re, amely annak fényében egészen döbbenetes, hogy pár hete még az RTL állt vesztésre. Ilyen erős A mi kis falunk.

Hétfő

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 196 ezer (10,2%), 18-49: 32 ezer (6,3%)
RTL Klub
: Megtörve: 212 ezer (9,7%), 18-49: 42 ezer (7,1%)
TV2: Madárka: 266 ezer (12,2%), 18-49: 29 ezer (4,9%)

RTL Klub: RTL Híradó: 592 ezer (21,4%), 18-49: 143 ezer (17,9%)
TV2: Tények: 723 ezer (27,5%), 18-49: 135 ezer (17,9%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 203 ezer (6,9%), 18-49: 13 ezer (1,5%)
TV2: Tények Plusz: 797 ezer (27,5%), 18-49: 182 ezer (21,4%)

RTL Klub: Fókusz: 509 ezer (16,2%), 18-49: 147 ezer (16%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.): 562 ezer (17,1%), 18-49: 138 ezer (14%)
RTL Klub: A mi kis falunk (ism.): 727 ezer (19,5%), 18-49: 267 ezer (22,7%)
TV2: Áll az alku: 435 ezer (11,1%), 18-49: 135 ezer (10,4%)
Duna TV: Agatha Raisin 2×03: 68 ezer (1,8%), 18-49: 12 ezer (1%)
RTL Klub: Barátok közt: 619 ezer (15,6%), 18-49: 171 ezer (12,8%)

RTL Klub: A Tanár (ism.): 315 ezer (9,8%), 18-49: 99 ezer (8,2%)
TV2: Mission: Impossible – Fantom protokoll: 141 ezer (6,3%), 18-49: 56 ezer (6,5%)
RTL Klub: Isten veled, Magyarország: 183 ezer (9,7%), 18-49: 55 ezer (7,2%)

Kedd

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 191 ezer (9,6%), 18-49: 22 ezer (4,2%)
RTL Klub
: Megtörve: 185 ezer (8,5%), 18-49: 39 ezer (6,3%)
TV2: Madárka: 306 ezer (14%), 18-49: 38 ezer (6,1%)

RTL Klub: RTL Híradó: 598 ezer (21,3%), 18-49: 139 ezer (17,9%)
TV2: Tények: 702 ezer (25,9%), 18-49: 120 ezer (16,1%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 211 ezer (7,2%), 18-49: 18 ezer (2,3%)
TV2: Tények Plusz: 718 ezer (24,8%), 18-49: 138 ezer (17,5%)

RTL Klub: Fókusz: 446 ezer (14,1%), 18-49: 127 ezer (13,8%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.): 533 ezer (15,8%), 18-49: 121 ezer (12%)
Duna TV: Futball: Valletta – Ferencváros: 259 ezer (7%), 18-49: 85 ezer (7,2%)
RTL Klub: A mi kis falunk (ism.): 611 ezer (16%), 18-49: 191 ezer (15,9%)
TV2: Áll az alku: 398 ezer (10,2%), 18-49: 102 ezer (8%)
RTL Klub: Barátok közt: 562 ezer (14,3%), 18-49: 143 ezer (10,9%)

RTL Klub: Csúcsformában 2.: 216 ezer (8,4%), 18-49: 69 ezer (7,1%)
TV2: Mission: Impossible – Titkos nemzet: 126 ezer (6,1%), 18-49: 37 ezer (4,6%)

Szerda

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 172 ezer (9,2%), 18-49: 18 ezer (3,7%)
RTL Klub
: Megtörve: 183 ezer (8,6%), 18-49: 28 ezer (5,1%)
TV2: Madárka: 259 ezer (12,1%), 18-49: 19 ezer (3,5%)

RTL Klub: RTL Híradó: 560 ezer (21,1%), 18-49: 130 ezer (18,2%)
TV2: Tények: 684 ezer (26,4%), 18-49: 99 ezer (14%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 210 ezer (7,6%), 18-49: 14 ezer (1,9%)
TV2: Tények Plusz: 692 ezer (25,3%), 18-49: 112 ezer (15,4%)

RTL Klub: Fókusz: 463 ezer (15,6%), 18-49: 130 ezer (18,2%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.): 472 ezer (14,8%), 18-49: 94 ezer (10,4%)
RTL Klub: A mi kis falunk (ism.): 709 ezer (19,8%), 18-49: 240 ezer (21,7%)
TV2: Áll az alku: 394 ezer (10,6%), 18-49: 96 ezer (7,8%)
RTL Klub: Barátok közt: 595 ezer (15,6%), 18-49: 180 ezer (14%)

RTL Klub: Showder Klub: 189 ezer (6,4%), 18-49: 71 ezer (6,2%)
TV2: Jack Reacher: 141 ezer (7,3%), 18-49: 59 ezer (7,4%)
RTL Klub: Mr. Whiskey 1×12: 96 ezer (5,2%), 18-49: 41 ezer (5,2%)

Csütörtök

RTL Klub: Megtörve: 160 ezer (7,9%), 18-49: 34 ezer (6,3%)
TV2: Madárka: 269 ezer (13,1%), 18-49: 24 ezer (4,5%)

RTL Klub: RTL Híradó: 514 ezer (20,6%), 18-49: 120 ezer (17,9%)
TV2: Tények: 581 ezer (23,7%), 18-49: 92 ezer (14%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 223 ezer (8,1%), 18-49: 17 ezer (2,3%)
TV2: Tények Plusz: 597 ezer (22,8%), 18-49: 117 ezer (16,5%)

RTL Klub: Fókusz: 420 ezer (14,5%), 18-49: 124 ezer (15,3%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.): 459 ezer (14,4%), 18-49: 92 ezer (10%)
RTL Klub: A mi kis falunk (ism.): 601 ezer (17,1%), 18-49: 193 ezer (17,8%)
TV2: Áll az alku: 398 ezer (10,8%), 18-49: 83 ezer (6,7%)
RTL Klub: Barátok közt: 528 ezer (14,1%), 18-49: 135 ezer (10,5%)

RTL Klub: A feláldozhatók 2.: 150 ezer (6%), 18-49: 40 ezer (3,9%)
TV2: Jack Reacher: 162 ezer (7,3%), 18-49: 55 ezer (6%)

Péntek

RTL Klub: Megtörve: 210 ezer (8,8%), 18-49: 38 ezer (5,9%)
TV2: Madárka: 271 ezer (11,3%), 18-49: 27 ezer (4,1%)

RTL Klub: RTL Híradó: 631 ezer (21,6%), 18-49: 157 ezer (18,6%)
TV2: Tények: 715 ezer (24,8%), 18-49: 137 ezer (16,4%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 211 ezer (6,7%), 18-49: 23 ezer (2,6%)
TV2: Tények Plusz: 707 ezer (23,3%), 18-49: 150 ezer (17,1%)

RTL Klub: Fókusz: 486 ezer (14,7%), 18-49: 149 ezer (15%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.): 567 ezer (15,8%), 18-49: 129 ezer (11,7%)
RTL Klub: A mi kis falunk (ism.): 690 ezer (17,9%), 18-49: 240 ezer (19,8%)
TV2: Áll az alku: 392 ezer (10,4%), 18-49: 91 ezer (7,1%)
RTL Klub: Barátok közt: 543 ezer (14,4%), 18-49: 144 ezer (11,2%)

RTL Klub: Isten belájkolt 1×15: 175 ezer (5,8%), 18-49: 65 ezer (5,4%)
TV2: Erőnek erejével: 168 ezer (7,1%), 18-49: 64 ezer (6,6%)
RTL Klub: Isten belájkolt 1×16: 127 ezer (6,3%), 18-49: 51 ezer (5,9%)

Szombat

TV2: Alex felügyelő: 243 ezer (10,4%), 18-49: 44 ezer (6,2%)
Duna TV: Gasztroangyal: 237 ezer (10,1%), 18-49: 17 ezer (2,4%)

RTL Klub: Híradó: 539 ezer (20,1%), 18-49: 123 ezer (16,1%)
TV2: Tények: 568 ezer (21,5%), 18-49: 101 ezer (13,4%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 235 ezer (8,2%), 18-49: 15 ezer (1,8%)
TV2: Tények Plusz: 557 ezer (20,5%), 18-49: 98 ezer (12,8%)

RTL Klub: Merida, a bátor: 234 ezer (7,2%), 18-49: 100 ezer (9,9%)
TV2: A számolás joga: 319 ezer (9,6%), 18-49: 94 ezer (8,9%)
Duna TV: Kémkölykök 2.: 82 ezer (2,4%), 18-49: 21 ezer (1,9%)
RTL Klub: Delfines kaland: 279 ezer (8,8%), 18-49: 139 ezer (11,9%)
TV2: A sötétség határán: 214 ezer (8%), 18-49: 61 ezer (5,9%)
Duna TV: Hiúságok máglyája: 64 ezer (2,1%), 18-49: 10 ezer (0,9%)

Vasárnap

M4 Sport: Forma-1 Magyar Nagydíj: 291 ezer (8,1%), 18-49: 214 ezer (24,6%)

Duna TV: Hogy volt!?: 151 ezer (5,7%), 18-49: 6 ezer (0,7%)

RTL Klub: Híradó: 575 ezer (19,5%), 18-49: 148 ezer (16,9%)
TV2: Tények: 538 ezer (18,5%), 18-49: 82 ezer (9,5%)
TV2: Tények Plusz: 556 ezer (18,5%), 18-49: 91 ezer (10,2%)

RTL Klub: Cobra 11: 351 ezer (10,5%), 18-49: 111 ezer (10,9%)
TV2: Derült égből Polly: 254 ezer (7,1%), 18-49: 83 ezer (7,5%)
Duna TV: Hirtelen 30: 77 ezer (2,1%), 18-49: 7 ezer (0,6%)
Film+: …és megint dühbe jövünk: 291 ezer (8,1%), 18-49: 158 ezer (11,9%)
RTL Klub: Hogyan legyél latin szerető: 320 ezer (8,6%), 18-49: 136 ezer (10,3%)
TV2: Kész katasztrófa: 195 ezer (6,3%), 18-49: 89 ezer (7,4%)
Duna TV: Amerikai barát: 43 ezer (1,3%), 18-49: 4 ezer (0,3%)

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Az …és megint dühbe jövünk plakátja, részlet