(Az előző heti eredmények.) Első alkalommal feszült egymásnak az X-Faktor és a tehetségkutatóvá formált Sztárban Sztár – a végeredmény pedig döbbenetesen egyértelmű lett. Akárcsak az, hogy A mi kis falunk ismétlése, legyen az a sokadik, tömegeket képes a képernyő elé ültetni. Ezt már nem lehet elmondani a TV2 sportrealityjéről, amely ünnepnapon, film ellen ért el a mélypontra.

Az előző napokban úgy tűnt, lefele indul el a TV2-s török sorozat, az Anya nézettségi mutatója, ám a múlt héten magára talált a széria és elképesztően magas eredményeket szállított. A teljes lakosságban most minden alkalommal legyőzte a vele párhuzamosan futó Barátok köztöt, 18-49-ben azonban csak egyszer sikerült jobban teljesítenie. A Berényi családról szóló szappanopera is javult, ám nem olyan mértékben mint a török rivális, bár a reklámozóknak fontos korosztályban továbbra is az RTL Klubos produkció a vezető.

Nem csak a 18 és 49 évesek között, hanem a teljes lakosságban is remekelt múlt héten az RTL Híradó, régen látott magas számokat produkált, ráadásul vasárnap este majdnem elérte az egymillió nézőt, ami híradástól bármikor pazar teljesítmény. Eddig is kiemelkedően teljesítettek a Drága örökösök epizódjai, de közel az évadzáróhoz megtáltosodott az ökörapáti paripa, és mindkét korosztályban letarolta a hétköznap estéket. Legutóbb az első évad premierje idején, 2019 év elején hozott a sorozat ilyen magabiztos, erős számokat.

Pillanatkép a Nyerő Páros harmadik évadából (fotó: RTL Magyarország)

Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Nyerő Páros megint javítson, és tovább folytassa a növekedést. Annak ellenére, hogy milyen meglepően közepesen nyitott az új évad pár hete, olyan erős produkcióvá vált ismét a Sebestyén Balázs vezette celebes reality. A parádésan teljesítő Drága örökösöknek és Nyerő Párosnak köszönhetően az RTL Klub hétköznap esténként a reklámozóknak fontos, 18-49-es korcsoportban 5-8 százalékponttal magasabb közönségarányt ér el, mint a TV2. A TV2-n ugyanis hiába hoz önmagához és a csatornához képest is remekül a Séfek séfe, amely az erős konkurencia ellenére is stabil maradt, ha a Fuss család, fuss! alatt összeomlik a nézettségi görbe. Palik László műsora ugyanis katasztrofálisan teljesít, pénteken pedig egy film ellen hozta a talán legrosszabb eredményét.

November 1-jén ismét A mi kis falunk-maraton volt a Coolon, és megint brutális számokat ért el a csatorna. Napközben az RTL Klubot is megverte, este pedig a második legnézettebb tévéadóvá vált a sorozat ideje alatt. Pénteken kiemelkedően ment az ATV is, a Vujity Tvrtko által készített, Csernobilról szóló dokumentumfilmet közel 400 ezren követték figyelemmel. A házon belüli versenyt a közmédiánál pedig ismét a Gasztroangyal nyerte, Borbás Marcsi műsora maga mögé utasította a Sorsok útvesztőjét, a Forma-1-et és a futballközvetítést is.

Fotó: RTL Magyarország

A hétvége nagy nyertese azonban egyértelműen az X-Faktor volt. A válogató utáni adások (A tábor és a Mentorok háza) rendszerint közepes nézettséget érnek el, hiszen sokan a fahangú, vicces vagy éppen botránytkeltő fellépőkre, produkciókra kíváncsiak. A múlt heti forduló, a szombaton és vasárnap is jelentkező Tábor azonban döbbenetes számokat produkált. Az első adás nem sokkal hozott rosszabb eredményt, mint a válogatók, vasárnap pedig nagyon simán verte az X-Faktor a Sztárban Sztár leszek! élő show-ját. A TV2-s énekes műsor a teljes lakosságban a premier szintjére süllyedt vissza, 18-49-ben viszont az évad legrosszabb számait produkálta.

A múlt héten hatalmasra nyílt az olló a két csatorna között: az RTL Klub a heti, főműsoridős átlagot tekintve a reklámozóknak fontos korcsoportban, a 18-49 évesek körében 11 százalékponttal verte a TV2-t. Összehasonlításképpen, pár héttel ezelőtt, még az előző műsorrendek idején csupán 2-3 százalékpont volt a differencia a tévéadók között.

Hétfő

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 228 ezer (10,1%), 18-49: 44 ezer (7,6%)
RTL Klub: Barátok közt: 382 ezer (12,8%), 18-49: 89 ezer (10,6%)
TV2: Anya: 408 ezer (14,1%), 18-49: 81 ezer (10,1%)

RTL Klub: RTL Híradó: 817 ezer (22,5%), 18-49: 210 ezer (19,9%)
TV2: Tények: 718 ezer (19,9%), 18-49: 137 ezer (13%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 227 ezer (5,7%), 18-49: 10 ezer (0,8%)
TV2: Tények Plusz: 721 ezer (18,7%), 18-49: 141 ezer (12%)

RTL Klub: Fókusz: 669 ezer (16,4%), 18-49: 231 ezer (17,6%)
TV2: Fuss család, fuss!: 447 ezer (10,5%), 18-49: 128 ezer (8,7%)
RTL Klub: Drága örökösök: 765 ezer (17,9%), 18-49: 268 ezer (17,6%)
TV2: Séfek séfe: 384 ezer (12%), 18-49: 163 ezer (13,3%)
RTL Klub: Nyerő Páros: 521 ezer (17%), 18-49: 212 ezer (17,9%)

Kedd

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 270 ezer (10,4%), 18-49: 43 ezer (6,3%)
RTL Klub: Barátok közt: 422 ezer (13,4%), 18-49: 86 ezer (9,8%)
TV2: Anya: 430 ezer (14%), 18-49: 68 ezer (8,1%)

RTL Klub: RTL Híradó: 873 ezer (23,3%), 18-49: 265 ezer (23,3%)
TV2: Tények: 786 ezer (21,1%), 18-49: 149 ezer (13,2%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 236 ezer (5,7%), 18-49: 9 ezer (0,8%)
TV2: Tények Plusz: 816 ezer (20,1%), 18-49: 190 ezer (15,1%)

RTL Klub: Fókusz: 690 ezer (16,3%), 18-49: 245 ezer (18,1%)
TV2: Fuss család, fuss!: 418 ezer (9,5%), 18-49: 111 ezer (7,5%)
RTL Klub: Drága örökösök: 779 ezer (17,6%), 18-49: 293 ezer (19,3%)
TV2: Séfek séfe: 393 ezer (12%), 18-49: 169 ezer (14%)
RTL Klub: Nyerő Páros: 503 ezer (15,7%), 18-49: 202 ezer (16,9%)

Szerda

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 247 ezer (10,3%), 18-49: 45 ezer (7,5%)
RTL Klub: Barátok közt: 386 ezer (12,7%), 18-49: 86 ezer (10,7%)
TV2: Anya: 402 ezer (13,6%), 18-49: 66 ezer (8,5%)

RTL Klub: RTL Híradó: 829 ezer (22,6%), 18-49: 229 ezer (21,5%)
TV2: Tények: 782 ezer (21,5%), 18-49: 146 ezer (13,8%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 242 ezer (6,1%), 18-49: 11 ezer (1%)
TV2: Tények Plusz: 751 ezer (19,2%), 18-49: 169 ezer (14,5%)

RTL Klub: Fókusz: 720 ezer (17,6%), 18-49: 244 ezer (18,9%)
TV2: Fuss család, fuss!: 380 ezer (8,9%), 18-49: 99 ezer (7%)
RTL Klub: Drága örökösök: 791 ezer (18,5%), 18-49: 303 ezer (20,4%)
TV2: Séfek séfe: 384 ezer (11,2%), 18-49: 153 ezer (11,4%)
RTL Klub: Nyerő Páros: 543 ezer (16,2%), 18-49: 213 ezer (16,1%)

Csütörtök

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 228 ezer (10,6%), 18-49: 29 ezer (5,5%)
RTL Klub: Barátok közt: 360 ezer (12,7%), 18-49: 74 ezer (9,7%)
TV2: Anya: 397 ezer (14,4%), 18-49: 80 ezer (10,9%)

RTL Klub: RTL Híradó: 744 ezer (21,6%), 18-49: 190 ezer (18,7%)
TV2: Tények: 763 ezer (22,3%), 18-49: 150 ezer (14,9%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 252 ezer (6,6%), 18-49: 15 ezer (1,3%)
TV2: Tények Plusz: 740 ezer (19,7%), 18-49: 171 ezer (14,8%)

RTL Klub: Fókusz: 567 ezer (14,3%), 18-49: 190 ezer (15,3%)
TV2: Fuss család, fuss!: 397 ezer (9,5%), 18-49: 111 ezer (8,1%)
RTL Klub: Drága örökösök: 733 ezer (17,4%), 18-49: 242 ezer (16,9%)
TV2: Séfek séfe: 394 ezer (11,5%), 18-49: 163 ezer (12,3%)
RTL Klub: Nyerő Páros: 549 ezer (16,4%), 18-49: 191 ezer (14,5%)

Péntek

RTL Klub: RTL Híradó: 759 ezer (19,5%), 18-49: 190 ezer (14,4%)
TV2: Tények: 683 ezer (17,7%), 18-49: 124 ezer (9,6%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 228 ezer (5,5%), 18-49: 16 ezer (1,2%)

RTL Klub: Jégvarázs: 486 ezer (11%), 18-49: 238 ezer (15,2%)
TV2: Fuss család, fuss!: 401 ezer (9,2%), 18-49: 90 ezer (5,9%)
Duna TV: Fölszállott a páva: 191 ezer (4,3%), 18-49: 16 ezer (1,2%)
Cool: A mi kis falunk (ism.): 292 ezer (6,6%), 18-49: 122 ezer (7,5%)
RTL Klub: Thor: Ragnarök: 337 ezer (10,8%), 18-49: 194 ezer (15,4%)
TV2: Séfek séfe: 423 ezer (10,8%), 18-49: 128 ezer (8,4%)
ATV: Tvrtko – Túl minden határon: Csernobil: 397 ezer (9%), 18-49: 119 ezer (7,3%)

Szombat

Duna TV: Gasztroangyal: 317 ezer (9,4%), 18-49: 36 ezer (3,3%)

RTL Klub: RTL Híradó: 803 ezer (20,8%), 18-49: 254 ezer (20,4%)
TV2: Tények: 619 ezer (16,1%), 18-49: 103 ezer (8,4%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 216 ezer (5,2%), 18-49: 16 ezer (1,2%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 689 ezer (16,4%), 18-49: 261 ezer (18,6%)
TV2: Tények Plusz: 438 ezer (10,5%), 18-49: 76 ezer (5,5%)
Duna TV:  A szeretet könyve: 103 ezer (2,4%), 18-49: 3 ezer (0,2%)
RTL Klub: X-Faktor – Tábor I.: 1,180 millió (29,9%), 18-49: 561 ezer (35,8%)
TV2:  Hamis a baba: 288 ezer (6,6%), 18-49: 69 ezer (4,3%)
TV2:  Halálos iramban: 171 ezer (5,7%), 18-49: 62 ezer (4,8%)

Vasárnap

Duna TV: Borbás Marcsi szakácskönyve: 223 ezer (6,1%), 18-49: 15 ezer (1,3%)

RTL Klub: RTL Híradó: 943 ezer (22,5%), 18-49: 343 ezer (24%)
TV2: Tények: 791 ezer (19%), 18-49: 186 ezer (13,2%)

RTL Klub: X-Faktor – Tábor II.: 931 ezer (20,1%), 18-49: 463 ezer (26,4%)
TV2: Sztárban Sztár leszek!: 733 ezer (16%), 18-49: 223 ezer (12,8%)
M4 Sport: Forma-1 Amerikai Nagydíj: 302 ezer (6,9%), 18-49: 129 ezer (7,6%)
Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 141 ezer (2,9%), 18-49: 14 ezer (0,8%)

RTL Klub: Másnaposok 3.: 286 ezer (11,2%), 18-49: 169 ezer (15,2%)
TV2:  Amerikai pite: A találkozó: 173 ezer (8%), 18-49: 65 ezer (6,8%)
Duna TV: Örökké: 71 ezer (2,2%), 18-49: 6 ezer (0,5%)

Jasinka Ádám írása

Kiemelt képhez használt fotók: RTL Magyarország