Majdnem kereken tíz évvel ezelőtt, 2010-ben mutatták be az egyik legnagyszerűbb kosztümös drámasorozatot, a Downton Abbey-t. A Crawley-család és szolgálóinak történetét epizódonként tízmillió néző követte figyelemmel Angliában, és az indulás után nem sokkal szerte a világon meghódította a tévécsatornákat. Magyarországon 2013-ban vette kezdetét a Downton-láz, ekkor mutatta be a Story4 (ma TV4) az Oscar-díjas Julian Fellowes sorozatát.

A Downton Abbey-ből hat évad, összesen 52 epizód készült, a nagy finálét pedig 2015 karácsonyán láthatta a közönség a szigetországban. Nem sok idő telt el a sorozatzáró rész után, 2016 tavaszán már felröppentek a pletykák, hogy az alkotók egy mozifilmmel szeretnék megkoronázni a több díjat is nyert drámát, ám egészen 2018-ig kellett várni a hivatalos bejelentésre. Ez év augusztusában meg is kezdték a munkát, novemberre pedig már végeztek is a forgatással.

A mozifilm a sorozat fináléja után két évvel játszódik, 1927 és 1929 között, a Crawley-család és személyzetének életét pedig felrázza, hogy a király és a királyné, V. György és Mária Downtonba látogatnak. A hatalmas megtiszteltetés hatalmas terhet is ró az egykoron nagy vagyonnal rendelkező családra, melyet a személyes tragédiák, válságok és az első világháború is megviselt. A szeptember 12-én mozikba kerülő filmre az összes szereplő visszatér, és a nemrég kiadott magyar nyelvű előzetes alapján a szinkronhangokban sem lesz változás.

A filmhez új szereplőként csatlakozik mások mellett Simon Jones (V. György), Geraldine James (Mária királyné), Imelda Staunton, David Haig és Tuppence Middleton is.

Kiemelt kép: A mozifilm plakátjának részlete (fotó: IMDb)