Idén ősszel indul az Egyesült Államokban az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály című jogi krimiszéria huszonegyedik évada, és ezzel az amerikai szlengben az eredeti alcím után (Special Victims Unit) csak SVU-ként emlegetett produkció válik a leghosszabb ideje képernyőn lévő, esténként jelentkező élőszereplős tévésorozatává.

Az amerikai NBC csatorna 1990-ben mutatta be az Esküdt ellenségeket, a Chicago-sorozatokról is ismert Dick Wolf ötlete nyomán született jogi drámát. A meglehetősen komor esetekkel foglalkozó széria húsz éven át, 2010-ig volt látható, a sikerét azonban nem csak ez a kerek időszak és a több mint 450 epizód bizonyította, hanem az is, hogy 1999-ben elkészült a leágazása, a nők, betegek, idősek, egyszóval a nagyon kiszolgáltatottak zaklatásával foglalkozó Különleges ügyosztály munkáját bemutató újabb sorozat. Húsz évvel az első epizód képernyőre kerülése után 2019 őszén pedig elértünk oda, hogy az SVU lekörözte anyasorozatát, és megdönt egy 44 éve fennálló rekordot.

Ezidáig ugyanis egy olyan élőszereplős, hetente jelentkező fikciós amerikai tévés széria sem készült még, amely elérte volna a 21. évadot. A Különleges ügyosztály idén ősszel az 1975-ben véget ért westernt, a Magyarországon talán ismeretlen Gunsmoke-ot utasítja maga mögé. Külön érdekesség, hogy az SVU főszereplőjét, Olivia Benson hadnagyot egy magyar származású színésznő, Mariska Hargitay alakítja, immáron húsz esztendeje.

Mariska édesapja a budapesti születésű színész és testépítő, Mickey Hargitay volt, akinek Jayne Mansfield színésznő volt a felesége. Házasságuk utolsó évében, 1964-ben született meg kislányuk, aki 1984-ben kezdte színészi pályafutását. Mariskának az igazi áttörésre azonban az ezredfordulóig várnia kellett, ám mint láthatjuk, egy olyan sikersorozat meghatározó figurája lett, amely most rekordot dönt a világ legnagyobb tévés piacán, az Egyesült Államokban.

A készítők pedig nem mennek el szó nélkül a történelmi pillanat mellett, az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály szeptember 26-án kezdődő új évadának első részében a színészlegenda, Ian McShane lesz az egyik vendégszereplő.