A francia Valérie Lemercier már egészen régóta bővíteni és egyben tágítani kezdte karrierjének határait. Kezdetben mindössze színésznőként bukkant fel (például Harrison Ford mellett az 1995-ös Sabrinában, Jean Reno oldalán a Marhakonzerv akcióban vagy éppen a Kék papagájban), aztán egyre inkább belekóstolt a forgatókönyvírás és egyben a filmrendezés berkeibe is. A Királyi kalamajka, a 100% cachemire vagy a Marie-Francine alkotásokat is Lemercier-nek köszönhetjük, ahogy legújabb, éppen mozikba kerülő alkotását is, az Aline: A szerelem hangját – amiben a főszerep mellett a rendezést és a (társ)forgatókönyvírást is magára vállalta.
Az Aline: A szerelem hangjára mozijegyet váltani nem csupán amiatt lehet egy jó döntés, mert egy habkönnyű, szerethető és a novemberi szürke hétköznapokat / hétvégéket feldobó szerelmes történetnek lehetünk szem- és fültanúi, hanem mert ez egyben egy homage, egy élettörténet feldolgozása is. Valérie Lemercier ugyanis – nem rejtve véka alá – az Oscar-díjas zeneszerző és előadó, Céline Dion karrierjéből és életéből merített nagy részben. Így ne nagyon csodálkozzunk azon, ha már a hivatalos előzetesben olyan számok csendülnek fel, mint a Let’s Talk About Love, az I’m Alive vagy éppen a Titanic betétdala, a My Heart Will Go On. Az Aline: A szerelem hangja már elérhető a hazai mozikban.
Kiemelt kép: Valérie Lemercier – Aline: A szerelem hangja (Fotó: Medium)